A GYÜLEKEZET TOVÁBB NÖVEKEDIK

Írta: Dr. Seres Leila

1911-1949

Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz; ez kisebb ugyan minden magnál, de amikor felnő, nagyobb minden véleménynél.

Máté 13:31-32a

A gyülekezet kezdeti robbanásszerű növekedése után a következő években sem állt meg a fejlődés. Irsán egymást követték a bemerítések, a helyi gyülekezet ekkor már elismerést kapott a község polgáraitól is. A körzet központjaként egyre növelte körzeti állomásai számát. Az új állomások megerősödve újabb körzeteket hoztak létre. Az akkori törekvések a gyülekezet­plántálás modelljeként is igen figyelemreméltóak.

1911-1912-ben a gyülekezet tagjai, az énekkar, a fúvószenekar sorra látogatta a körzet állomásait, és elkísérték misszió útjaira Szabó Andrást Hévízgyörkön, Kecskeméten, Üllőn, Monoron, Nagykőrösön és Nyársapától. A kecskeméti gyülekezet is csatlakozott a körzethez, ahol az ének- és zenekar szolgált az imaházmegnyitáson.

1912ben két diakónust avatott Udvarnoki András, Kiszeli Benjámint és Csajbók Istvánt’, a másnap tartott körzeti gyűlésen az utóbbi testvért téli munkásnak választották.

1913-ban megalakult a Dunamelléki Misszió Egyesület. Alapító tagjai Budapestről, Ócsárol, Irsáról, Dömsöd-Dabról, Kiskőrösről, Soltvadkertről, Kiskunhalasról érkeztek.

Több évi áldozatos, közös szolgálat után Szabó András, a korabeli visszaemlékezések szerint, 1913. júliusában búcsúzott a zokogó gyülekezettől. Kispestre költözött Csopják Attila mellé.

1913-tól Baranyay Mihály lett a gyülekezet lelkipásztora. Egy évig tanulmányúton volt Londonban, a Regent Park College-ban. Távollétében az igehirdetői szolgálatot Farkas Márton látta el, akit ebben az évben gyülekezeti vénné avattak.

Baranyay Mihály 1914-ben, az első világháború kitörése előtt hat héttel jött haza, itt avatták lelkipásztorrá 1914. november 8-án. A háború évei alatt a gyülekezet tagjait bátorította, vigasztalta. Különleges lelki ajándékkal rendelkezett, azokban az időkben, amikor erre nagy szükség volt: több síró asszonynak megmondta, hogy halottnak hitt férje él és a férfiak valóban hazatértek.

Az első világháború érzékenyen érintette a gyülekezetet, mert az ének és zenekar férfi tagjainak nagy része a harctérre került. Mégis Isten kegyelméből a háborús évek alatt majdnem minden évben volt bemerítés.

1915-ben a Békehírnök megjelentette a katonasághoz bevonult irsai testvérek névsorát: Bánszki Ferenc, Brankovics János, Brankovics Pál, Búzás Mihály, Czerman János, Czerman Pál, Czibula János, Czibula Mihály, Erős János, Fabók Pál, Fabók Pál, Hering Mihály, Horváth József, Huszár János, Kemenár Márton, Kondri Pál, Kukucska Pál, Lebanov Mihály, Pallaga Mihály, Pálinkás János, Schneider János, Tillinger János, Zátrok János, Zátrok Márton, Zátrok Mihály.

Négy ifjú hősi halált halt: Kondri Pál, Fabók Pál, Zátrok János, Zátrok Márton.

A főjegyző felhívására, az I. világháborúban elesett albertirsai hősök emlékére állítandó emlékmű költségeire a község lakosai mellett a gyülekezet tagjai is adakoztak. 1923. május 6-án ökumenikus istentiszteleten avatták fel a mai Luther utcai óvoda falán látható emléktáblát.

Czerman János (1891-1961) a harctéren is tapasztalta az imádság erejét és lehetősége nyílt bizonyságtevésre a katonatársai felé. Élményeiről a Békehírnök lapjain tudósított. ,A magyar ének és zene fejlődése Szibériában” címmel folytatásokban megjelent írását olvasva Isten szeretetét csodálhatjuk meg, aki még a legkegyetlenebb helyzetekben sem hagyja magukra azokat, akik hisznek benne. 1916-ban a harctéren lévő Czerman testvér hívő katonatársaival együtt elhatározta, hogy énekelni fognak. Baranyay testvér küldött nekik egy Evangéliumi Karéne­kest (1911-ben adták ki, Czerman János szerzeménye is megjelent benne). Hadifogságba kerültek, mindent elvettek tőlük, de az énekeskönyv megmaradt. Citerát is készítettek, a húroknak a leszakadt telefonvezetékeket használták. Fogolytársaiknak és őrizőiknek is kellett játszaniuk, később még jobb hangszereket készítettek saját kezűleg. Czerman János szerint a fogságnál sokkal rosszabb, ha a lélek a fogoly. Egy év múlva súlyos betegen Petropavlovszkba került, ahol meglátogatta őt Alexovics György, aki hegedűjével sokszor szolgált Irsán. A rendkívüli találkozás eredményeként Czerman János és Alexovics György közösen tanították az énekeket a helyi baptista gyülekezetben, aminek alapító tagjai lettek. Több helyen Szibériában énekkart és zenekart hoztak létre, így Buganovszkban, Uszty-Kamenogorszkban. Az Evangéliumi Karénekes énekeit fordították le orosz nyelvre. Kukucska Pállal együtt szolgáltak. Szibériában családot alapítottak, és velük együtt tértek haza 1930-31-ben. 1960-ban levelet kaptak a szibériai testvérektől, akik még akkor is hálás szívvel emlékeztek rájuk.

Baranyay testvér igen eredményes munkálkodása alatt 1919-től hittanórák indultak Irsán. 1921-ben megalakult Cegléden a gyülekezet, majd 1923-ban Pilisen.

1921 és 1930 között Irsa körzeti állomáshelyei voltak: Pilis, Monor, Abony, Cegléd, Szolnok, Káva, Hosszúberekpéteri, Gomba, Nagykőrös, Nyáregyháza, Üllő, Vasad, Zagvvarékas. 1923-től Szolnok és Zagyvarékas körzeti állomás a törökszentmiklósi körzethez tartozott.

1920-ban Baranyay Mihályt a Magyarországi Baptista Gyülekezetek Szövetsége a misszió bizottság utazó titkárává választotta és 1923-ban három évre az Amerikai Egyesült Államokba küldte tanulmányútra. Baranyay testvér 10 évi munka után búcsúzott a gyülekezettől, 1923 szeptemberében.

Nagyon szerette a gyülekezetét, a testvéri kapcsolat továbbra is fennmaradt. Baranyay testvér rendszeresen írt leveleket Amerikából, majd hazaérkezése után is többször ellátogatott Irsára. Farkas Márton gyülekezeti vén folytatta a munkát, aki hirdette az igét, pásztorolta, irányította a közösséget.

1924 novemberében Fodor Lajos prédikátort avatták fel, aki abban az évben fejezte be teológiai tanulmányait. A számos körzeti állomáson rendszeresen szolgáltak, Gombán és Tápiósülyben evangélizáltak.

Erről az időszakról így tudósít a Kürt című ifjúsági lap: „Szép, mozgalmas a gyülekezeti élet, sok fiatal van, az énekkar nagyszámú. Fiatal lelkipásztorukkal igen szép élénkséget tanúsítanak a misszióban. Az a remény, hogy a misszió terén nagy eredményeket fognak elérni”. 1928-ban Irsán 147, a kilenc körzeti állomáson összesen 135 gyülekezeti tag volt, ami együtt 282 fővel jelentős körzetet alkotott.

Nagy esemény volt 1925-ben Pilisen, majd 1928-ban Monoron az imaházmegnyitás. Irsán, az imaház melletti telken lelkipásztorlakás épült, az ezt megelőző időszakban az imaház kisterme feletti emeleti rész adott otthont a lelkészeknek.

Többen a tagok közül a gyülekezetnek adományozták házukat. így tette ezt Micsinai János és felesége, akiknek saját gyermekük nem lévén, hat gyermeket fogadtak örökbe.

A házat a gyülekezet eladta és árát teljes mértékben a kiadásokra fordították. A ház árát részletekben fizette ki egy rászoruló irsai polgár, a gyülekezet így tudott segíteni rajta.

A Micsinai házaspárnál dolgozott Kólja Elek és felesége, Fodor Margit is, akik később ki­vándoroltak Brazíliába és a Sao Paolo-i magyar baptista gyülekezet alapító tagjai lettek, harminc magyar társukkal együtt.

Öt év szolgálat után 1929 augusztusában búcsúzott Fodor Lajos lelkipásztor, aki, szemináriumba ment Hamburgba. Farkas Márton állt a gyülekezet élén addig, míg 1930 novemberében Cserhalmi Imrét Irsán felavatták lelkipásztorrá.

A misszió újabb lendületet vett, amikor a fiatal pásztor igyekezetét Czerman János vezette ifjúság ének- és zenekara lelkes játékával egészítette ki. A gyülekezeti élet igen pezsgő volt, egymást váltották a szebbnél szebb ünnepélyek, amelyeken sokan részt vettek a barátkozók közül. Ifjúsági napokat tartottak, megalakult a pengetős zenekar. Évente november első napján tartották meg a hálaadó ünnepélyt, amelyen rendhagyó módon rendeztek gyűjtést az árvaház és a menházak javára: süteményt sütöttek és azt elárverezték, amire mindenki licitálhatott. Telente evangélizáló napokat hirdettek, többször volt meghívott előadó Baranyay Mihály. 1935-ben jubileumi napokon ünnepelték meg az imaház építésének 25. évfordulóját.

A népegyházi lelkészek is jóindulatú magatartást tanúsítottak a missziómunkával szemben. A község elöljáróságától énekkarunk éveken át meghívást kapott a nemzeti ünnepélyekre. Az irsai Zöldkereszt egészségház felépítésének támogatására jótékonysági ünnepélyt tartottak imaházunkban.

A körzeti gyűléseket évente megtartották, Pusztatenyő is körzeti állomás lett, majd később Törökszentmiklóshoz csatlakozott. 1939-ben a monori gyülekezet önállósult.

A II. világháború embertelensége, a légitámadások, a harcok nem kerülték el Irsát sem. Riasztó események történtek községünkben. A gyülekezet férfi tagjainak nagy része a fronton volt, közülük sokan fogságba kerültek, vagy munkaszolgálatra vitték őket. Gyülekezetünkből egy férfi halt meg a II. világháborúban: Zátrok János. Akik itthon maradtak, azok féltek az utcán mutatkozni, mert őket is elvitték munkaszolgálatra. A közel 109 tagú izraelita hitközség tagjait gettóban különítették el, majd haláltáborokba vitték őket, alig húszán tértek vissza közülük. Cserhalmi (Friedmann) Imre is veszélybe került zsidó származása miatt. A gyülekezeti tagok aláírásukkal biztosították támogatásukról, így az ők és dr. Somogyi Imre közbenjárására nem vitték el. Ezekben a válságos időkben minden nap volt imaóra az imaházban, és azok az irsaiak is jöttek az imaterembe, akik máskor biztosan nem tették volna ezt.

A háború befejeződésével négy évi szünet után, 1946-ban újra találkozott a körzet testvérisége: a ceglédi, a pilisi, a monori és a tápiósülyi testvéreket üdvözölhettük imaházunkban . 1946-ban alakultak meg a missziókerületek, Albertirsa a Budapesti Missziókerületbe tartozik.

A község életének aktív szereplőjeként Cserhalmi Imre az albertirsai pedagógus énekkart vezette.

1946-ban Cserhalmi Imre 16 évi szolgálat után köszönt el a gyülekezettől.

1946-tól 1947 augusztusáig Farkas Márton látta el a gyülekezet vezetését.