A MISSZIÓ KEZDETE

Írta: Dr. Seres Leila

“Az Úr pedig szaporította a gyülekezet tagjainak számát az üdvözülendőkkel” ApCsel 2,47

A XIX. század második felében Magyarországon a baptista misszió eredményeként egyre több új gyülekezet alakult. Sokan felismerték, hogy csak Jézus Krisztus által üdvözölhetnek és így országszerte nagy ébredés kezdődött. Akik megtértek, azok elmondták ismerőseiknek a jó hírt Isten szeretetéről.

Az albertirsai misszió 1900 őszén indult el, amikor Dudás József, az ócsai gyülekezet tagja felkereste rokonait, a Róza és a Szikora családot az irsai tanyákon és nekik beszélt az evangéliumról. Az érdeklődők később Fabók János házában gyűltek össze. Négy nő, Róza Mihályné (Szikora Erzsébet), Kiss Jánosné (Szikora Julianna), Majdányi Jánosné (Rendek Erzsébet) és Búzás Mihályné (Kiss Mária) megtért. Seres Sámuel kiskunhalasi lelkipásztor a vásártéren lévő vízben keresztelte meg őket 1901. augusztus 19-én a közel 1000 fős érdeklődő sokaság jelenlétében.

Az Albertirsai Baptista Gyülekezet 1901-ben alakult meg, az első négy irsai hitvalló baptista egyházba való felvételével.

A baptista misszió Albertirsán ettől kezdve egyre jobban kiteljesedett, folyamatosan nőtt az érdeklődők száma, és elindult egy csodálatos folyamat: Isten növelte a gyülekezet létszámát. Fabók János házánál rendszeresen összejöveteleket tartottak. Az ócsai és a kiskőrösi testvérek bátorították szolgálatukkal az újonnan alakult gyülekezet tagjait. Az ócsai testvérek közül Kánai Pál avatott igehirdető, Madarász János gyülekezeti vén, Kánai József diakónus, Kánai Zoltán, Kánai Benjámin, Teleki Mihály, Szűcs Mihály többször jártak Irsán. Szűcs István karmester kezdte el az énektanítást. A kiskőrösi testvérek, Lúcza István, Lúcza Pál, Torgyik János szlovák nyelven is hirdették az evangéliumot, mert ekkor mind Albertin, mind Irsán sokan szlovák ajkúak voltak.

1902-ben Albertirsa a Pest Alsóvidéki Baptista Hitközségtől önállósult ócsai gyülekezet állomása lett. Seres Sámuel helyett Szabó Andrást választották meg hitközségi elöljáróul, aki rendszeresen látogatta az alberti-irsai és a felsőnyáregyházi testvéreket, látogatást tett a környező tanyákon és ő baptizált.

Szabó András testvér és a fent említett testvérek szolgálatával nagyszerű ébredés történt. Azok az emberek, akik igehirdetésükre az Úr Jézust elfogadták Megváltójuknak, hitüket a mindennapokban is megélték. Életük példája, az imádságok, és a rendszeres istentiszteletek eredményeként először a családjuk, majd barátaik és szomszédaik közül sokan hívőkké váltak.

A második baptizáláskor, 1902. május 29-én tizennyolcan öltöztek fehér ruhába, hogy Szabó András hitükről tett vallomásuk alapján alámerítse őket’. Az erre az alkalomra készült keresztelő medencét Búzás Mihály testvérék udvarán létesítették. Az ünnepélyen 1500-an vet­tek részt. Fabók János, akinek a háza otthont adott a gyülekezetnek, nem lehetett a bemerí­tettek között, áprilisban meghalt. Nagy részvét mellett temették el.

1901 októberében Ocsán Szabó András által még öt irsai bemeritkezett. Két év alatt harminctagú lett a gyülekezet.

1903 tavaszán özv. Fabók Jánosné háza kicsinek bizonyult, ezért kibérelték a volt csendőrlaktanyát. A bemerítő medencét ennek udvarán helyezték el, ahol 1903. május 29-én volt a következő 21 hívő alámerítése.

Az összejőve teli hely túlzsúfolt volt az érdeklődők nagy száma miatt. 1904-ben a gyülekezet elhatározta, hogy egy telket vásárol. A telken álló óvodát imateremmé alakították át. Az első imaház itt épült fel, 1905. május 14-én nyitották meg. Az ünnepélyen keresztelés, úrvacsora és szeretetvendégség is volt, ekkor a tagok száma már több mint kilencven. A gyülekezet folyamatosan növekedett, szabályozták az istentiszteletek rendjét, minden reggel imaórán vettek részt, rendszeresen tartottak hitközségi értekezletet. 1903-ban egy nőtestvért a gyülekezet szolgájának választottak. 1906-ban diakónussá avatták Búzás Mihályt és Farkas Mártont.

A vasárnapi iskolában 1903 áprilisától tanítottak gyermekeket a Biblia ismeretére.

Jellemzi a hívők lelkesedését, hogy nemcsak otthonukban és a községben voltak bátor bizonyságtevők, hanem a környező településeken is hirdették Isten örömüzenetét. Az 1901-ben alakult énekkar 1903-tól Beharka Pál (1874-1943) vezetésével négy szólamban énekelt. 1905-ben Abonyban szolgáltak egy bemerítésen: az odavezető úton, a vonaton is énekeltek. Odaérkezve egy kávéházat béreltek ki, hogy abban hirdessék az evangéliumot. Monoron is eredményes volt a misszió: 1907-ben alakult meg a gyülekezet.

Olyan lelkesek voltak az első tagok, hogy egy bemerítési ünnepélyen a szabadban tartottak istentiszteletet a község különböző pontjain, ezután szeretetvendégségen voltak együtt, egészen reggelig. Senki nem volt álmos, az énekkar és az akkoriban alakult zenekar nagy hévvel játszott”.

A dinamikus fejlődést látva 1908-ban Szabó András Ócsárol Albertirsára költözött, aki abban az évben az első európai baptista kongresszuson, Berlinben is részt vett 54 magyar küldött között. Munkásságához kapcsolódik 1908-ban az albertirsai gyülekezet önálló körzetté szervezése a monori és abonyi állomásokkal együtt. Szolgálata nyomán alig pár év alatt a körzet új állomásokkal gazdagodott: Nagykőrös, Nyáregyháza, Zagyvarékas, Szolnok, ami újabb lendületet adott a missziómunkának. Az ének és a zenekar, előbb vonós, később fúvós hangszerekkel felszerelve a misszióállomásokon szolgált.

Szabó András vezetésével 1909-ben a gyülekezet elhatározta az új imaház építését az 1907-ben vásárolt telken. Ezzel kapcsolatban rendszeresen imaórákat tartottak és adakoztak”. Az imaház építése a község életében is igen kiemelkedő eseménynek számított, a helyi lakosok közül is többen segítették elkészítését. A templom alapkövét 1910 áprilisában helyezték el, és igen rövid idő alatt felépült a korszerű építészeti megoldással, salakbeton szerkezettel készült épület.

Az imaházmegnyitás jelentőségét mutatja, hogy az 1910. augusztus 20-án megtartott ünnepségen Udvarnoki András, Csopják Attila mellett A. F. Viking kanadai és Beyfort londoni prédikátor, valamint Preuss Lajos német igehirdető is részt vett. Beszédet mondott még Fein- silber Róbert, aki 15000 korona kölcsönt adott az építkezéshez. Az első bemerítést az új imaházban 1910 októberében tartották 9 fővel.

1911. augusztus 20-án hálaadó napot tartottak a gyülekezet első 10 évéért. Az alapító négy nő szeretedből megvendégelte a gyülekezetei. Az őket baptizáló Seres Sámuel tartotta a délelőtti igehirdetést. Ez alatt a 10 év alatt éppen százötvenen lettek a helyi gyülekezet tagjai.

1991-ben az imaházunk átépítésekor megtalálták az alapkőben elhelyezett okiratot. Ennek teljes szövegét idézzük:

Az albertirsai első baptistáknak a község elöljárói és egyes egyházi vezetők ellenséges magatartásával szemben kellett képviselni elveiket. A kiskőrösi Lúcza Pált misszióútján csendőrök ellenőrizték, majd békén útjára engedték”. Akadályozták a temetéseket, mert nem engedték meg, hogy a baptisták a falu egyházi temetőjében prédikáljanak, vág) énekeljenek. Míg végül 1912-től külön baptista temető létesítésére került sor’.

Sokan az evangélikusok közül lettek baptistává. Jankó Károly, az irsai evangélikus lelkész így emlékezett erre az időszakra: „1900 körül kiskőrösi vándorprédikátorok tűntek fel Irsán is. a szektárius mozgalmak történetében jól ismert módszerekkel elégedetlenséget szítván a hívek között, az ősi evangéliumi egyház elhagyására csábítgatván őket”.

Előfordult az is. hogy a vásártéren lévő vízbe ismeretlenek pelyvát szórtak a bemerítések megakadályozására. ekkor a hívők kosarakkal leszedték a pelyvát, és folytatták a bemerítést. Az ehhez hasonló ebetek elkerülésére a testvérek kérésére a következő alkalmakkor csendörök őrizték a vizet.

A szabad vallásgyakorlásról szóló törvény (1895. évi XLIII. törvénycikk), és a baptisták 1905-ben történt állami elismerése után (77092 sz. VKM: rendelet Lukács György miniszter aláírásával csökkent az egyházak ellenérzése a felekezettel szemben.