Énekkar története

Énekkar története

Énekkar története

1903-2001

Kész a szívem, Istenem, kész a szívem arra, hogy énekeljek és zengedezzek! 

Zsoltár 57:8

Isten különösképpen megajándékozta baptista közösségünk tagjait az éneklés tálentumával. A baptista gyülekezetek „éneklő gyülekezetek”.

Az albertirsai gyülekezet ének-zenei kultúrája igen magas színvonalú és a megalakulástól kezdve sajátos a története.

Az 1901 augusztusában négy nőtestvér felvételével megalakult kis gyülekezetét gyakran meglátogatták a környékbeli testvérek, így az ócsaiak is, akik már az első baptizáláskor énekeltek Szűcs István karvezetésével. A rendelkezésünkre álló ócsai és irsai feljegyzések szerint telthát az első énekkar megszervezése Szűcs István nevéhez fűződik, és egybeesik a gyülekezet megalakulásával.

A gyülekezet létszámban gyorsan gyarapodott, 1903 pünkösdjén a baptizáláskor már 51 tagú volt. Közvetlenül az alámerítési ünnepély után megalakult a négyszólamú énekkar id. Beharka Pál (1874-1943) vezetésével, aki 1905-ig állt az énekkar élén, amikor feleségével együtt visszaköltözött Budapestre.

Akkoriban Alexovics György (1880-1970) Pesterzsébetről gyakran meglátogatta gyülekezetünket és sok szép kedves énekre megtanította az énekkart.

Isten gondviselő kegyelme folytán azonban nem maradt vezető nélkül az énekkar. Beharka Pál testvér búcsúzásakor azzal vigasztalta a gyülekezetei, hogy ne bánkódjanak, hanem örüljenek, mert már van a gyülekezet tagjai között olyan fiatalember, aki folytatni tudja az énektanítást.

Így vette át 1905-ben a feladatot Zátrok Mihály (1888-1982) – alig 17 éves korában – és végezte hűségesen négy évig, bevonulásáig a katonai szolgálatra. Ebben az időszakban Szabó András lelkipásztor javaslatára az énekeket hegedű kísérettel énekelték.

Ezt követően id. Czerman János testvér (1891-1961) vette át az énekkarvezetést 1913-ig, az az bevonulásáig. I. Ferenc József névnapjára Czerman János testvér egy zeneművet írt, melyet a kabinetirodán keresztül a császár elé terjesztettek és elismerésül Czerman testvér egy aranyérmet kapott ajándékba az osztrák-magyar fejedelemtől. Tudomásunk szerint ez a mai napig a legmagasabb kitüntetés, amit magyar baptista zenész kapott.

Az Úr ezután is gondoskodott utódról és az énekkari munka tovább folytatódott Czerman Márton (1895-1964) vezetésével, aki 1914-től 1962-ben bekövetkezett betegségéig végezte hűségesen és alázattal. Ez idő alatt 28 évig szolgált, mint aktív karvezető, 20 évig pedig munkatársaival együtt vezette az énekkart.

Közben 1928-tól 1934-ig ifjú Zátrok Mihály kapcsolódott be. Korai halálával érzékeny veszteség érte énekkarunkat.

1931-ben id. Czerman János hazaérkezve a szibériai hadifogságból átvette a vonós zenekar vezetését, és pengetős zenekart is szervezett. 1932. február 21-én a budapesti, rákoscsabai, péceli. monori és pilisi vendégtestvérek részvételével ének- zeneünnepélyt rendeztek Albertirsán.

Az énekkart Héthalmi Páth Károly és Czerman Márton testvérek vezették. Ekkor volt a férfikar első bemutatkozása is. Bartos János (1909-1934) 1932-től 1934-ig, Palaga József (1906-1983) pedig 1945-ben végzett karvezetői szolgálatot.

1944-től Czerman János (1924-2000) több mint ötven évig állt az énekkar élén. 1962-1980 között szervezte és vezette az énekkart. Munkatársaival együtt nagy odaadással és hűségesen szolgált. Utoljára 1995. márc. 15-én, az újjáépült imaházunk megnyitó ünnepélyén állt az énekkar előtt, amikor az „Isten házába ha lépsz” kezdetű éneket vezényelte.

Zátrok Pál (1921-1984) 1957-től 1973-ig volt karvezető. 1958-ban a Nap utcai imaházban, a közgyűlés megnyitásán énekelt az albertirsai énekkar az utóbb említett két testvér vezetésével.

Mészárosné Tóka Gyöngyvér énektanár 1978-79 között volt karvezető.

Jelenlegi karvezetőink: Bánszki László 1944-től, Búzás János 1961 óta, Czibula István 1966 pünkösdjétől, Czibula Istvánné pedig 1980-tól végez karvezetői szolgálatot. Bánszki László, aki 30 évig volt tagja a Központi Énekkarnak, 1957-1968 között Monoron az ottani énekesek meghívására karvezetőként szolgált.

1980-tól 1998-ig Búzás János és Czibula István a felelősek évenkénti váltással az énekkarért, 1998 óta Czibula István szervezi és vezeti az énekkart. Jelenlegi karvezetőink igen jól együttműködve, előre meghatározott sorrendben szolgálnak. Énekkarunk 45 tagú.

Istentiszteleteken és temetéseken rendszeresen szolgálunk. A gyülekezetünkben korábban Bánszki László és Czerman János vezette mind a férfi, mind a női kart. Jelenleg pedig Búzás János a férfi és 1980-tól Czibula Istvánné a női kart irányítja.

Repertoárunk nagyon gazdag, gyűjteményünkben szinte minden régebben és ma is használatos énekeskönyv megtalálható és sok szép éneket éneklünk éneklapokról is. Gyülekezeti meghívásoknak szívesen teszünk eleget.

A teljesség igénye nélkül emlékezetes misszióutaink időrendben a következők voltak: 1980 Pécs, 1981 Debrecen, 1985 Bükkzsérc, 1986 Balatonszemes, 1993 Szatmárnémeti, 1996 Rákoscsaba, Soltvadkert, 1998 Kiskörös, 2000 Vác.

A testvéregyházakkal jó a kapcsolatunk, az ökumenikus alkalmakon rendszeresen szolgálunk. A rendszerváltozás utáni években a március 15-i és augusztus 20-i, községi rendezvényeken részt vettünk. 1998-ban a ceglédberceli művelődési házban énekkari találkozón énekeltünk. A felkéréseknek a kórustalálkozókra igyekszünk eleget tenni, mivel ezeket a lehetőségeket is missziós alkalmaknak tekintjük.

Szívünkben Isten iránti hálával emlékezünk az elmúlt száz évre, és köszönjük hogy: „Mindeddig megsegített bennünket az Úr.” Hálás szívvel emlékezünk elődjeinkre, akik beplántálták szívünkbe az Istent dicsőítő ének és zene szeretetét, akiknek nyomdokait követhetjük. Isten segítsen bennünket, és a következő nemzedékeket, hogy soha ne szűnjön meg ajkunkról az ő dicsérete, és egykor majd országában, a nagy énekkarban is együtt magasztalhassuk őt.

Szerző: Czibula István

Kik a Baptisták?

Kik a Baptisták?

Írta: Tenkely Béla lelkipásztor

A reformáció idején indult el egy közösség, amely a felnőtt hitvallók keresztelését bemerítéssel gyakorolta. A Bibliában olvasunk erről, hiszen Jézus Krisztus maga is felnőtt emberként élte át bemerítését, a Jordán folyóban. Ez volt a gyakorlat 200-400 évig az egyetemes egyházban is. Mivel visszatértek a bemerítéshez, anabaptistáknak, azaz újrakeresztelőknek nevezték őket. Ennek a közösségnek legnagyobb része az üldöztetések során megsemmisült. Csupán a mennoniták, és a hutteriek (habánok) maradtak fenn mind a mai napig. A hutteriek magyar- országi területeken is éltek a török megszállás idején. Híres orvosaik voltak, és bizonyos kézműves szakmákat műveltek, mint pl. a kerámiakészítés. A túlélők ma is kommunákban élnek az USA területén.

Jelenlegi formájában a baptizmus Európában 1609-ben indult el, amikor Amszterdamban John Smyth, az angol államegyház üldözöttje, több puritán társával együtt Jézus Krisztus példájára bemerítkezett. Hamarosan létrejött egy 40 tagot számláló közösség, melyből a többség Smyth vezetésével a mennonitákhoz csatlakozott, míg a többiek Thomas Helwys vezetésével visszatértek Londonba, és 1611-ben megalapították az első baptista gyülekezetét. Innen hamarosan Amerika felé haladt tovább a misszió. Európa többi területén csak 200 év elteltével jutott el az evangélium igazsága. Angliában Johann Gerhardt Oncken (1800-1884) megtért, majd olvasva a Bibliát, felismerte a bemerítés fontosságát és 1834-ben több társával együtt bemerítkezett. Ezt követően megalapították a Hamburgi Baptista Gyüle­kezetét. Ebből a gyülekezetből indult útjára az evangélium szinte az egész kontinensre, így Magyarországra is.

Hazánkba Rottmayer János (1818-1901) és társai hozták az örömhírt, akik egy tűzvész utáni újjáépítésre mentek Hamburgba. Ott találkoztak a gyülekezettel, megtértek, bemerítkeztek és azzal a céllal jöttek haza, hogy hitükről bizonyságot tegyenek. Rottmayerék 1844-ben érkeztek Pest-Budára, ahol hamarosan megalakult az első magyarországi baptista gyülekezet.

1873-ban érkezett Meyer Henrik (1842-1919), aki tovább vitte az elkezdett munkát. Meyer 1875-ben Gyulán bemerítést végzett, a nyolc hitvalló között volt Kornya Mihály (1844-1917), aki Nagyszalontán született, parasztcsaládban. Kornya megtérése után rövidesen az evangélium hirdetésére kapott elhívást, melynek következtében egymaga tizenegyezer embert merített be munkássága idején. 1905 óta a baptisták az államilag elismert felekezetek közé tartoznak. Ma Magyarországi Baptista Egyház néven működnek. Taglétszámuk több mint tizenegyezer fő. Természetesen ez felnőtt hitvallókat jelent, mert a gyülekezetben élő gyermekek még nincsenek a taglétszámban.

A baptista gyülekezet legszembetűnőbb különbözősége a felnőtt hitvalló keresztelése bemerítés által. A bemerítkezni szándékozó személy saját meggyőződése és önkéntes elhatározása alapján válik hívővé. A baptizálás alapja: a bűneink felismerése, ennek rendezése, Jézus Krisztus váltsághalálának személyes elfogadása, a bűnnel való végleges szakítás, megmaradás az Istentől kapott új életben. A bemerítés a gyülekezet egyetértésével történik. A személyes hitből következik, hogy aki csatlakozik a gyülekezethez, az később is rendszeresen részt vesz a közösség életében. A hangsúly nem a gyülekezethez tartozásra esik, hanem a megmaradásra az Istentől kapott új életben. Istentiszteleteinkre szeretettel várjuk az érdeklődőket, így e könyv olvasóit is, akkor is, ha még nem ismerik gyülekezetünket.

Albertirsa rövid története

Albertirsa rövid története

A Duna-Tisza közében, az Alföld és a Gödöllői-dombság találkozásánál található Albertirsa, a szelíd Gerje patak mellett, Ceglédtől 14 km-re Északnyugatra. A nagyközség 11 000 lakosú és 1950-ben két falu, Alberti és Irsa egyesülésével jött létre.

Albertit korábban Istvánfalvának, Istvánházának nevezték az 1200-as években kelt okle­velek tanúsága szerint. Az Alberti helységnév jelentése: Alberté, Albert tulajdona. Ezt erősíti meg IV. László király 1277-ben kiadott oklevele, melyben a szigeti apácáknak adományozott birtok határait jelző helyek között felsorolja az ,Alberté” helységnevet is.

Az Irsa helységnév szláv eredetű, és az ó-szláv: Jelsa, Olsa – magyarul égerfa szóból szár­mazik és égerfával benőtt területre utal. Irsa legrégebbi említését IV. Béla király 1258. évi ok­levelében találjuk.

A községek újjáépítése a 150 éves török uralom után kezdődött. A Felvidékről Váracskay András telepeseket hívott be 1711-ben. Az Irsay ősi nemesi családot és a Felvidékről szárma­zó kisebb nemeseket is elkísérték magyar és szlovák jobbágyok. Szorgalmas munkájuk ered­ményeként szőlő és gyümölcstermesztés indult meg a kiváló természeti adottságokkal rendel­kező településen és környékén. A Pest-Szolnoki vasútvonal megindulásával 1847. szeptember 1-jén az utazás Budapestre meggyorsult és a község a környék kisipari és kereskedelmi köz­pontjává vált.

Napjainkban az albertirsaiak közül sokan naponta ingáznak az 56 km-re lévő fővárosba. Oda köti őket a munkahelyük, vagy a tanulás.

Albertirsát sokan termálvízű gyógyfürdője miatt keresik fel.

Nagyközségünk híres szülötte Politzer Adám (1835-1920), a bécsi egyetem fülész pro­fesszora.

Községünkben évszázadok óta élnek Istenben hívő emberek. Az első római katolikus templom 1400 körül épült. A török hódoltság alatt lerombolt templomot 1746-ban építették újjá. Az 1712-14-ben betelepült felvidéki szlovák telepesekből alakultak meg az evangélikus gyülekezetek. Az alberti evangélikusok a XV. században épült templomot 1774-ben építették át. Albertin született Tessedik Sámuel (1742-1820) evangélikus lelkész. Az irsai evangéliku­sok 2001-ben ünnepelték a templom építésének kétszáz éves jubileumát. A református gyüle­kezet 1907-ben alakult, és 1940-ben épített templomot. Az irsai izraelita hitközség 1800 körül zsinagógát épített.

Jelenleg katolikus általános iskola, alberti evangélikus óvoda és általános iskola, a Káldy Zoltán Szeretetotthon és vendégház, irsai evangélikus „Mustármag” óvoda működik egyházi intézményként községünkben.

Az 1901-ben alakult baptista gyülekezet 1910-ben épített imaházat. Az Albertirsán élő felekezetek törekednek az évtizedek alatt kiépített ökumenikus kapcsolatok ápolására.

A MISSZIÓ KEZDETE

A MISSZIÓ KEZDETE

Írta: Dr. Seres Leila

1901-1911

“Az Úr pedig szaporította a gyülekezet tagjainak számát az üdvözülendőkkel” ApCsel 2,47

A XIX. század második felében Magyarországon a baptista misszió eredményeként egyre több új gyülekezet alakult. Sokan felismerték, hogy csak Jézus Krisztus által üdvözölhetnek és így országszerte nagy ébredés kezdődött. Akik megtértek, azok elmondták ismerőseiknek a jó hírt Isten szeretetéről.

Az albertirsai misszió 1900 őszén indult el, amikor Dudás József, az ócsai gyülekezet tagja felkereste rokonait, a Róza és a Szikora családot az irsai tanyákon és nekik beszélt az evangéliumról. Az érdeklődők később Fabók János házában gyűltek össze. Négy nő, Róza Mihályné (Szikora Erzsébet), Kiss Jánosné (Szikora Julianna), Majdányi Jánosné (Rendek Erzsébet) és Búzás Mihályné (Kiss Mária) megtért. Seres Sámuel kiskunhalasi lelkipásztor a vásártéren lévő vízben keresztelte meg őket 1901. augusztus 19-én a közel 1000 fős érdeklődő sokaság jelenlétében.

Az Albertirsai Baptista Gyülekezet 1901-ben alakult meg, az első négy irsai hitvalló baptista egyházba való felvételével.

A baptista misszió Albertirsán ettől kezdve egyre jobban kiteljesedett, folyamatosan nőtt az érdeklődők száma, és elindult egy csodálatos folyamat: Isten növelte a gyülekezet létszámát. Fabók János házánál rendszeresen összejöveteleket tartottak. Az ócsai és a kiskőrösi testvérek bátorították szolgálatukkal az újonnan alakult gyülekezet tagjait. Az ócsai testvérek közül Kánai Pál avatott igehirdető, Madarász János gyülekezeti vén, Kánai József diakónus, Kánai Zoltán, Kánai Benjámin, Teleki Mihály, Szűcs Mihály többször jártak Irsán. Szűcs István karmester kezdte el az énektanítást. A kiskőrösi testvérek, Lúcza István, Lúcza Pál, Torgyik János szlovák nyelven is hirdették az evangéliumot, mert ekkor mind Albertin, mind Irsán sokan szlovák ajkúak voltak.

1902-ben Albertirsa a Pest Alsóvidéki Baptista Hitközségtől önállósult ócsai gyülekezet állomása lett. Seres Sámuel helyett Szabó Andrást választották meg hitközségi elöljáróul, aki rendszeresen látogatta az alberti-irsai és a felsőnyáregyházi testvéreket, látogatást tett a környező tanyákon és ő baptizált.

Szabó András testvér és a fent említett testvérek szolgálatával nagyszerű ébredés történt. Azok az emberek, akik igehirdetésükre az Úr Jézust elfogadták Megváltójuknak, hitüket a mindennapokban is megélték. Életük példája, az imádságok, és a rendszeres istentiszteletek eredményeként először a családjuk, majd barátaik és szomszédaik közül sokan hívőkké váltak.

A második baptizáláskor, 1902. május 29-én tizennyolcan öltöztek fehér ruhába, hogy Szabó András hitükről tett vallomásuk alapján alámerítse őket’. Az erre az alkalomra készült keresztelő medencét Búzás Mihály testvérék udvarán létesítették. Az ünnepélyen 1500-an vet­tek részt. Fabók János, akinek a háza otthont adott a gyülekezetnek, nem lehetett a bemerí­tettek között, áprilisban meghalt. Nagy részvét mellett temették el.

1901 októberében Ocsán Szabó András által még öt irsai bemeritkezett. Két év alatt harminctagú lett a gyülekezet.

1903 tavaszán özv. Fabók Jánosné háza kicsinek bizonyult, ezért kibérelték a volt csendőrlaktanyát. A bemerítő medencét ennek udvarán helyezték el, ahol 1903. május 29-én volt a következő 21 hívő alámerítése.

Az összejőve teli hely túlzsúfolt volt az érdeklődők nagy száma miatt. 1904-ben a gyülekezet elhatározta, hogy egy telket vásárol. A telken álló óvodát imateremmé alakították át. Az első imaház itt épült fel, 1905. május 14-én nyitották meg. Az ünnepélyen keresztelés, úrvacsora és szeretetvendégség is volt, ekkor a tagok száma már több mint kilencven. A gyülekezet folyamatosan növekedett, szabályozták az istentiszteletek rendjét, minden reggel imaórán vettek részt, rendszeresen tartottak hitközségi értekezletet. 1903-ban egy nőtestvért a gyülekezet szolgájának választottak. 1906-ban diakónussá avatták Búzás Mihályt és Farkas Mártont.

A vasárnapi iskolában 1903 áprilisától tanítottak gyermekeket a Biblia ismeretére.

Jellemzi a hívők lelkesedését, hogy nemcsak otthonukban és a községben voltak bátor bizonyságtevők, hanem a környező településeken is hirdették Isten örömüzenetét. Az 1901-ben alakult énekkar 1903-tól Beharka Pál (1874-1943) vezetésével négy szólamban énekelt. 1905-ben Abonyban szolgáltak egy bemerítésen: az odavezető úton, a vonaton is énekeltek. Odaérkezve egy kávéházat béreltek ki, hogy abban hirdessék az evangéliumot. Monoron is eredményes volt a misszió: 1907-ben alakult meg a gyülekezet.

Olyan lelkesek voltak az első tagok, hogy egy bemerítési ünnepélyen a szabadban tartottak istentiszteletet a község különböző pontjain, ezután szeretetvendégségen voltak együtt, egészen reggelig. Senki nem volt álmos, az énekkar és az akkoriban alakult zenekar nagy hévvel játszott”.

A dinamikus fejlődést látva 1908-ban Szabó András Ócsárol Albertirsára költözött, aki abban az évben az első európai baptista kongresszuson, Berlinben is részt vett 54 magyar küldött között. Munkásságához kapcsolódik 1908-ban az albertirsai gyülekezet önálló körzetté szervezése a monori és abonyi állomásokkal együtt. Szolgálata nyomán alig pár év alatt a körzet új állomásokkal gazdagodott: Nagykőrös, Nyáregyháza, Zagyvarékas, Szolnok, ami újabb lendületet adott a missziómunkának. Az ének és a zenekar, előbb vonós, később fúvós hangszerekkel felszerelve a misszióállomásokon szolgált.

Szabó András vezetésével 1909-ben a gyülekezet elhatározta az új imaház építését az 1907-ben vásárolt telken. Ezzel kapcsolatban rendszeresen imaórákat tartottak és adakoztak”. Az imaház építése a község életében is igen kiemelkedő eseménynek számított, a helyi lakosok közül is többen segítették elkészítését. A templom alapkövét 1910 áprilisában helyezték el, és igen rövid idő alatt felépült a korszerű építészeti megoldással, salakbeton szerkezettel készült épület.

Az imaházmegnyitás jelentőségét mutatja, hogy az 1910. augusztus 20-án megtartott ünnepségen Udvarnoki András, Csopják Attila mellett A. F. Viking kanadai és Beyfort londoni prédikátor, valamint Preuss Lajos német igehirdető is részt vett. Beszédet mondott még Fein- silber Róbert, aki 15000 korona kölcsönt adott az építkezéshez. Az első bemerítést az új imaházban 1910 októberében tartották 9 fővel.

1911. augusztus 20-án hálaadó napot tartottak a gyülekezet első 10 évéért. Az alapító négy nő szeretedből megvendégelte a gyülekezetei. Az őket baptizáló Seres Sámuel tartotta a délelőtti igehirdetést. Ez alatt a 10 év alatt éppen százötvenen lettek a helyi gyülekezet tagjai.

1991-ben az imaházunk átépítésekor megtalálták az alapkőben elhelyezett okiratot. Ennek teljes szövegét idézzük:

EMLÉKIRAT

„A Te országod örökre fennálló ország, és a Te uralkodásod nemzedékről nemzedékre.”  Zsoltárok 145:13.

az alberti-irsai baptista gyülekezet imaháza építésének alkalmából. A gyülekezet első tagjai, négy nő, kik felvétettek és alámeríttettek 1901. év aug. hóban Seres Sámuel gyülekezeti vén által. A második alámerítés történt 1902. május hó 29-én, mikor már 18 egyén merítkezett alá Szabó András által. Az Űr pedig szaporította a gyülekezet tagjainak számát az üdvözülendőkkel (Ap. Csel. 2,47) annyira, hogy jelenleg a gyülekezet egyszáznegyven tagot számlál.

A gyülekezet jelenlegi vezetői: Szabó András hitközségi vén, Farkas Márton és Búzás Mihály diakónusok. A gyülekezet állomásai: Monor, Felső-Nyáregyháza, Abony, Nagykőrös és Szolnok.

Az építkezés megkezdődött 1910. április hó 5. napján. Építőmesterek: Wagner János és Pálhegyi István. Az építkezési költségek közadakozásból és külön ajánlott adományokból.

Kelt Alberti-Irsán 1910. év júniusban

írta: Szabó András

Az albertirsai első baptistáknak a község elöljárói és egyes egyházi vezetők ellenséges magatartásával szemben kellett képviselni elveiket. A kiskőrösi Lúcza Pált misszióútján csendőrök ellenőrizték, majd békén útjára engedték”. Akadályozták a temetéseket, mert nem engedték meg, hogy a baptisták a falu egyházi temetőjében prédikáljanak, vág) énekeljenek. Míg végül 1912-től külön baptista temető létesítésére került sor’.

Sokan az evangélikusok közül lettek baptistává. Jankó Károly, az irsai evangélikus lelkész így emlékezett erre az időszakra: „1900 körül kiskőrösi vándorprédikátorok tűntek fel Irsán is. a szektárius mozgalmak történetében jól ismert módszerekkel elégedetlenséget szítván a hívek között, az ősi evangéliumi egyház elhagyására csábítgatván őket”.

Előfordult az is. hogy a vásártéren lévő vízbe ismeretlenek pelyvát szórtak a bemerítések megakadályozására. ekkor a hívők kosarakkal leszedték a pelyvát, és folytatták a bemerítést. Az ehhez hasonló ebetek elkerülésére a testvérek kérésére a következő alkalmakkor csendörök őrizték a vizet.

A szabad vallásgyakorlásról szóló törvény (1895. évi XLIII. törvénycikk), és a baptisták 1905-ben történt állami elismerése után (77092 sz. VKM: rendelet Lukács György miniszter aláírásával csökkent az egyházak ellenérzése a felekezettel szemben.

A GYÜLEKEZET TOVÁBB NÖVEKEDIK

A GYÜLEKEZET TOVÁBB NÖVEKEDIK

Írta: Dr. Seres Leila

1911-1949

Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz; ez kisebb ugyan minden magnál, de amikor felnő, nagyobb minden véleménynél.

Máté 13:31-32a

A gyülekezet kezdeti robbanásszerű növekedése után a következő években sem állt meg a fejlődés. Irsán egymást követték a bemerítések, a helyi gyülekezet ekkor már elismerést kapott a község polgáraitól is. A körzet központjaként egyre növelte körzeti állomásai számát. Az új állomások megerősödve újabb körzeteket hoztak létre. Az akkori törekvések a gyülekezet­plántálás modelljeként is igen figyelemreméltóak.

1911-1912-ben a gyülekezet tagjai, az énekkar, a fúvószenekar sorra látogatta a körzet állomásait, és elkísérték misszió útjaira Szabó Andrást Hévízgyörkön, Kecskeméten, Üllőn, Monoron, Nagykőrösön és Nyársapától. A kecskeméti gyülekezet is csatlakozott a körzethez, ahol az ének- és zenekar szolgált az imaházmegnyitáson.

1912ben két diakónust avatott Udvarnoki András, Kiszeli Benjámint és Csajbók Istvánt’, a másnap tartott körzeti gyűlésen az utóbbi testvért téli munkásnak választották.

1913-ban megalakult a Dunamelléki Misszió Egyesület. Alapító tagjai Budapestről, Ócsárol, Irsáról, Dömsöd-Dabról, Kiskőrösről, Soltvadkertről, Kiskunhalasról érkeztek.

Több évi áldozatos, közös szolgálat után Szabó András, a korabeli visszaemlékezések szerint, 1913. júliusában búcsúzott a zokogó gyülekezettől. Kispestre költözött Csopják Attila mellé.

1913-tól Baranyay Mihály lett a gyülekezet lelkipásztora. Egy évig tanulmányúton volt Londonban, a Regent Park College-ban. Távollétében az igehirdetői szolgálatot Farkas Márton látta el, akit ebben az évben gyülekezeti vénné avattak.

Baranyay Mihály 1914-ben, az első világháború kitörése előtt hat héttel jött haza, itt avatták lelkipásztorrá 1914. november 8-án. A háború évei alatt a gyülekezet tagjait bátorította, vigasztalta. Különleges lelki ajándékkal rendelkezett, azokban az időkben, amikor erre nagy szükség volt: több síró asszonynak megmondta, hogy halottnak hitt férje él és a férfiak valóban hazatértek.

Az első világháború érzékenyen érintette a gyülekezetet, mert az ének és zenekar férfi tagjainak nagy része a harctérre került. Mégis Isten kegyelméből a háborús évek alatt majdnem minden évben volt bemerítés.

1915-ben a Békehírnök megjelentette a katonasághoz bevonult irsai testvérek névsorát: Bánszki Ferenc, Brankovics János, Brankovics Pál, Búzás Mihály, Czerman János, Czerman Pál, Czibula János, Czibula Mihály, Erős János, Fabók Pál, Fabók Pál, Hering Mihály, Horváth József, Huszár János, Kemenár Márton, Kondri Pál, Kukucska Pál, Lebanov Mihály, Pallaga Mihály, Pálinkás János, Schneider János, Tillinger János, Zátrok János, Zátrok Márton, Zátrok Mihály.

Négy ifjú hősi halált halt: Kondri Pál, Fabók Pál, Zátrok János, Zátrok Márton.

A főjegyző felhívására, az I. világháborúban elesett albertirsai hősök emlékére állítandó emlékmű költségeire a község lakosai mellett a gyülekezet tagjai is adakoztak. 1923. május 6-án ökumenikus istentiszteleten avatták fel a mai Luther utcai óvoda falán látható emléktáblát.

Czerman János (1891-1961) a harctéren is tapasztalta az imádság erejét és lehetősége nyílt bizonyságtevésre a katonatársai felé. Élményeiről a Békehírnök lapjain tudósított. ,A magyar ének és zene fejlődése Szibériában” címmel folytatásokban megjelent írását olvasva Isten szeretetét csodálhatjuk meg, aki még a legkegyetlenebb helyzetekben sem hagyja magukra azokat, akik hisznek benne. 1916-ban a harctéren lévő Czerman testvér hívő katonatársaival együtt elhatározta, hogy énekelni fognak. Baranyay testvér küldött nekik egy Evangéliumi Karéne­kest (1911-ben adták ki, Czerman János szerzeménye is megjelent benne). Hadifogságba kerültek, mindent elvettek tőlük, de az énekeskönyv megmaradt. Citerát is készítettek, a húroknak a leszakadt telefonvezetékeket használták. Fogolytársaiknak és őrizőiknek is kellett játszaniuk, később még jobb hangszereket készítettek saját kezűleg. Czerman János szerint a fogságnál sokkal rosszabb, ha a lélek a fogoly. Egy év múlva súlyos betegen Petropavlovszkba került, ahol meglátogatta őt Alexovics György, aki hegedűjével sokszor szolgált Irsán. A rendkívüli találkozás eredményeként Czerman János és Alexovics György közösen tanították az énekeket a helyi baptista gyülekezetben, aminek alapító tagjai lettek. Több helyen Szibériában énekkart és zenekart hoztak létre, így Buganovszkban, Uszty-Kamenogorszkban. Az Evangéliumi Karénekes énekeit fordították le orosz nyelvre. Kukucska Pállal együtt szolgáltak. Szibériában családot alapítottak, és velük együtt tértek haza 1930-31-ben. 1960-ban levelet kaptak a szibériai testvérektől, akik még akkor is hálás szívvel emlékeztek rájuk.

Baranyay testvér igen eredményes munkálkodása alatt 1919-től hittanórák indultak Irsán. 1921-ben megalakult Cegléden a gyülekezet, majd 1923-ban Pilisen.

1921 és 1930 között Irsa körzeti állomáshelyei voltak: Pilis, Monor, Abony, Cegléd, Szolnok, Káva, Hosszúberekpéteri, Gomba, Nagykőrös, Nyáregyháza, Üllő, Vasad, Zagvvarékas. 1923-től Szolnok és Zagyvarékas körzeti állomás a törökszentmiklósi körzethez tartozott.

1920-ban Baranyay Mihályt a Magyarországi Baptista Gyülekezetek Szövetsége a misszió bizottság utazó titkárává választotta és 1923-ban három évre az Amerikai Egyesült Államokba küldte tanulmányútra. Baranyay testvér 10 évi munka után búcsúzott a gyülekezettől, 1923 szeptemberében.

Nagyon szerette a gyülekezetét, a testvéri kapcsolat továbbra is fennmaradt. Baranyay testvér rendszeresen írt leveleket Amerikából, majd hazaérkezése után is többször ellátogatott Irsára. Farkas Márton gyülekezeti vén folytatta a munkát, aki hirdette az igét, pásztorolta, irányította a közösséget.

1924 novemberében Fodor Lajos prédikátort avatták fel, aki abban az évben fejezte be teológiai tanulmányait. A számos körzeti állomáson rendszeresen szolgáltak, Gombán és Tápiósülyben evangélizáltak.

Erről az időszakról így tudósít a Kürt című ifjúsági lap: „Szép, mozgalmas a gyülekezeti élet, sok fiatal van, az énekkar nagyszámú. Fiatal lelkipásztorukkal igen szép élénkséget tanúsítanak a misszióban. Az a remény, hogy a misszió terén nagy eredményeket fognak elérni”. 1928-ban Irsán 147, a kilenc körzeti állomáson összesen 135 gyülekezeti tag volt, ami együtt 282 fővel jelentős körzetet alkotott.

Nagy esemény volt 1925-ben Pilisen, majd 1928-ban Monoron az imaházmegnyitás. Irsán, az imaház melletti telken lelkipásztorlakás épült, az ezt megelőző időszakban az imaház kisterme feletti emeleti rész adott otthont a lelkészeknek.

Többen a tagok közül a gyülekezetnek adományozták házukat. így tette ezt Micsinai János és felesége, akiknek saját gyermekük nem lévén, hat gyermeket fogadtak örökbe.

A házat a gyülekezet eladta és árát teljes mértékben a kiadásokra fordították. A ház árát részletekben fizette ki egy rászoruló irsai polgár, a gyülekezet így tudott segíteni rajta.

A Micsinai házaspárnál dolgozott Kólja Elek és felesége, Fodor Margit is, akik később ki­vándoroltak Brazíliába és a Sao Paolo-i magyar baptista gyülekezet alapító tagjai lettek, harminc magyar társukkal együtt.

Öt év szolgálat után 1929 augusztusában búcsúzott Fodor Lajos lelkipásztor, aki, szemináriumba ment Hamburgba. Farkas Márton állt a gyülekezet élén addig, míg 1930 novemberében Cserhalmi Imrét Irsán felavatták lelkipásztorrá.

A misszió újabb lendületet vett, amikor a fiatal pásztor igyekezetét Czerman János vezette ifjúság ének- és zenekara lelkes játékával egészítette ki. A gyülekezeti élet igen pezsgő volt, egymást váltották a szebbnél szebb ünnepélyek, amelyeken sokan részt vettek a barátkozók közül. Ifjúsági napokat tartottak, megalakult a pengetős zenekar. Évente november első napján tartották meg a hálaadó ünnepélyt, amelyen rendhagyó módon rendeztek gyűjtést az árvaház és a menházak javára: süteményt sütöttek és azt elárverezték, amire mindenki licitálhatott. Telente evangélizáló napokat hirdettek, többször volt meghívott előadó Baranyay Mihály. 1935-ben jubileumi napokon ünnepelték meg az imaház építésének 25. évfordulóját.

A népegyházi lelkészek is jóindulatú magatartást tanúsítottak a missziómunkával szemben. A község elöljáróságától énekkarunk éveken át meghívást kapott a nemzeti ünnepélyekre. Az irsai Zöldkereszt egészségház felépítésének támogatására jótékonysági ünnepélyt tartottak imaházunkban.

A körzeti gyűléseket évente megtartották, Pusztatenyő is körzeti állomás lett, majd később Törökszentmiklóshoz csatlakozott. 1939-ben a monori gyülekezet önállósult.

A II. világháború embertelensége, a légitámadások, a harcok nem kerülték el Irsát sem. Riasztó események történtek községünkben. A gyülekezet férfi tagjainak nagy része a fronton volt, közülük sokan fogságba kerültek, vagy munkaszolgálatra vitték őket. Gyülekezetünkből egy férfi halt meg a II. világháborúban: Zátrok János. Akik itthon maradtak, azok féltek az utcán mutatkozni, mert őket is elvitték munkaszolgálatra. A közel 109 tagú izraelita hitközség tagjait gettóban különítették el, majd haláltáborokba vitték őket, alig húszán tértek vissza közülük. Cserhalmi (Friedmann) Imre is veszélybe került zsidó származása miatt. A gyülekezeti tagok aláírásukkal biztosították támogatásukról, így az ők és dr. Somogyi Imre közbenjárására nem vitték el. Ezekben a válságos időkben minden nap volt imaóra az imaházban, és azok az irsaiak is jöttek az imaterembe, akik máskor biztosan nem tették volna ezt.

A háború befejeződésével négy évi szünet után, 1946-ban újra találkozott a körzet testvérisége: a ceglédi, a pilisi, a monori és a tápiósülyi testvéreket üdvözölhettük imaházunkban . 1946-ban alakultak meg a missziókerületek, Albertirsa a Budapesti Missziókerületbe tartozik.

A község életének aktív szereplőjeként Cserhalmi Imre az albertirsai pedagógus énekkart vezette.

1946-ban Cserhalmi Imre 16 évi szolgálat után köszönt el a gyülekezettől.

1946-tól 1947 augusztusáig Farkas Márton látta el a gyülekezet vezetését.