Kik a Baptisták?

Kik a Baptisták?

Írta: Tenkely Béla lelkipásztor

A reformáció idején indult el egy közösség, amely a felnőtt hitvallók keresztelését bemerítéssel gyakorolta. A Bibliában olvasunk erről, hiszen Jézus Krisztus maga is felnőtt emberként élte át bemerítését, a Jordán folyóban. Ez volt a gyakorlat 200-400 évig az egyetemes egyházban is. Mivel visszatértek a bemerítéshez, anabaptistáknak, azaz újrakeresztelőknek nevezték őket. Ennek a közösségnek legnagyobb része az üldöztetések során megsemmisült. Csupán a mennoniták, és a hutteriek (habánok) maradtak fenn mind a mai napig. A hutteriek magyar- országi területeken is éltek a török megszállás idején. Híres orvosaik voltak, és bizonyos kézműves szakmákat műveltek, mint pl. a kerámiakészítés. A túlélők ma is kommunákban élnek az USA területén.

Jelenlegi formájában a baptizmus Európában 1609-ben indult el, amikor Amszterdamban John Smyth, az angol államegyház üldözöttje, több puritán társával együtt Jézus Krisztus példájára bemerítkezett. Hamarosan létrejött egy 40 tagot számláló közösség, melyből a többség Smyth vezetésével a mennonitákhoz csatlakozott, míg a többiek Thomas Helwys vezetésével visszatértek Londonba, és 1611-ben megalapították az első baptista gyülekezetét. Innen hamarosan Amerika felé haladt tovább a misszió. Európa többi területén csak 200 év elteltével jutott el az evangélium igazsága. Angliában Johann Gerhardt Oncken (1800-1884) megtért, majd olvasva a Bibliát, felismerte a bemerítés fontosságát és 1834-ben több társával együtt bemerítkezett. Ezt követően megalapították a Hamburgi Baptista Gyüle­kezetét. Ebből a gyülekezetből indult útjára az evangélium szinte az egész kontinensre, így Magyarországra is.

Hazánkba Rottmayer János (1818-1901) és társai hozták az örömhírt, akik egy tűzvész utáni újjáépítésre mentek Hamburgba. Ott találkoztak a gyülekezettel, megtértek, bemerítkeztek és azzal a céllal jöttek haza, hogy hitükről bizonyságot tegyenek. Rottmayerék 1844-ben érkeztek Pest-Budára, ahol hamarosan megalakult az első magyarországi baptista gyülekezet.

1873-ban érkezett Meyer Henrik (1842-1919), aki tovább vitte az elkezdett munkát. Meyer 1875-ben Gyulán bemerítést végzett, a nyolc hitvalló között volt Kornya Mihály (1844-1917), aki Nagyszalontán született, parasztcsaládban. Kornya megtérése után rövidesen az evangélium hirdetésére kapott elhívást, melynek következtében egymaga tizenegyezer embert merített be munkássága idején. 1905 óta a baptisták az államilag elismert felekezetek közé tartoznak. Ma Magyarországi Baptista Egyház néven működnek. Taglétszámuk több mint tizenegyezer fő. Természetesen ez felnőtt hitvallókat jelent, mert a gyülekezetben élő gyermekek még nincsenek a taglétszámban.

A baptista gyülekezet legszembetűnőbb különbözősége a felnőtt hitvalló keresztelése bemerítés által. A bemerítkezni szándékozó személy saját meggyőződése és önkéntes elhatározása alapján válik hívővé. A baptizálás alapja: a bűneink felismerése, ennek rendezése, Jézus Krisztus váltsághalálának személyes elfogadása, a bűnnel való végleges szakítás, megmaradás az Istentől kapott új életben. A bemerítés a gyülekezet egyetértésével történik. A személyes hitből következik, hogy aki csatlakozik a gyülekezethez, az később is rendszeresen részt vesz a közösség életében. A hangsúly nem a gyülekezethez tartozásra esik, hanem a megmaradásra az Istentől kapott új életben. Istentiszteleteinkre szeretettel várjuk az érdeklődőket, így e könyv olvasóit is, akkor is, ha még nem ismerik gyülekezetünket.

Albertirsa rövid története

Albertirsa rövid története

A Duna-Tisza közében, az Alföld és a Gödöllői-dombság találkozásánál található Albertirsa, a szelíd Gerje patak mellett, Ceglédtől 14 km-re Északnyugatra. A nagyközség 11 000 lakosú és 1950-ben két falu, Alberti és Irsa egyesülésével jött létre.

Albertit korábban Istvánfalvának, Istvánházának nevezték az 1200-as években kelt okle­velek tanúsága szerint. Az Alberti helységnév jelentése: Alberté, Albert tulajdona. Ezt erősíti meg IV. László király 1277-ben kiadott oklevele, melyben a szigeti apácáknak adományozott birtok határait jelző helyek között felsorolja az ,Alberté” helységnevet is.

Az Irsa helységnév szláv eredetű, és az ó-szláv: Jelsa, Olsa – magyarul égerfa szóból szár­mazik és égerfával benőtt területre utal. Irsa legrégebbi említését IV. Béla király 1258. évi ok­levelében találjuk.

A községek újjáépítése a 150 éves török uralom után kezdődött. A Felvidékről Váracskay András telepeseket hívott be 1711-ben. Az Irsay ősi nemesi családot és a Felvidékről szárma­zó kisebb nemeseket is elkísérték magyar és szlovák jobbágyok. Szorgalmas munkájuk ered­ményeként szőlő és gyümölcstermesztés indult meg a kiváló természeti adottságokkal rendel­kező településen és környékén. A Pest-Szolnoki vasútvonal megindulásával 1847. szeptember 1-jén az utazás Budapestre meggyorsult és a község a környék kisipari és kereskedelmi köz­pontjává vált.

Napjainkban az albertirsaiak közül sokan naponta ingáznak az 56 km-re lévő fővárosba. Oda köti őket a munkahelyük, vagy a tanulás.

Albertirsát sokan termálvízű gyógyfürdője miatt keresik fel.

Nagyközségünk híres szülötte Politzer Adám (1835-1920), a bécsi egyetem fülész pro­fesszora.

Községünkben évszázadok óta élnek Istenben hívő emberek. Az első római katolikus templom 1400 körül épült. A török hódoltság alatt lerombolt templomot 1746-ban építették újjá. Az 1712-14-ben betelepült felvidéki szlovák telepesekből alakultak meg az evangélikus gyülekezetek. Az alberti evangélikusok a XV. században épült templomot 1774-ben építették át. Albertin született Tessedik Sámuel (1742-1820) evangélikus lelkész. Az irsai evangéliku­sok 2001-ben ünnepelték a templom építésének kétszáz éves jubileumát. A református gyüle­kezet 1907-ben alakult, és 1940-ben épített templomot. Az irsai izraelita hitközség 1800 körül zsinagógát épített.

Jelenleg katolikus általános iskola, alberti evangélikus óvoda és általános iskola, a Káldy Zoltán Szeretetotthon és vendégház, irsai evangélikus „Mustármag” óvoda működik egyházi intézményként községünkben.

Az 1901-ben alakult baptista gyülekezet 1910-ben épített imaházat. Az Albertirsán élő felekezetek törekednek az évtizedek alatt kiépített ökumenikus kapcsolatok ápolására.

A MISSZIÓ KEZDETE

A MISSZIÓ KEZDETE

Írta: Dr. Seres Leila

1901-1911

“Az Úr pedig szaporította a gyülekezet tagjainak számát az üdvözülendőkkel” ApCsel 2,47

A XIX. század második felében Magyarországon a baptista misszió eredményeként egyre több új gyülekezet alakult. Sokan felismerték, hogy csak Jézus Krisztus által üdvözölhetnek és így országszerte nagy ébredés kezdődött. Akik megtértek, azok elmondták ismerőseiknek a jó hírt Isten szeretetéről.

Az albertirsai misszió 1900 őszén indult el, amikor Dudás József, az ócsai gyülekezet tagja felkereste rokonait, a Róza és a Szikora családot az irsai tanyákon és nekik beszélt az evangéliumról. Az érdeklődők később Fabók János házában gyűltek össze. Négy nő, Róza Mihályné (Szikora Erzsébet), Kiss Jánosné (Szikora Julianna), Majdányi Jánosné (Rendek Erzsébet) és Búzás Mihályné (Kiss Mária) megtért. Seres Sámuel kiskunhalasi lelkipásztor a vásártéren lévő vízben keresztelte meg őket 1901. augusztus 19-én a közel 1000 fős érdeklődő sokaság jelenlétében.

Az Albertirsai Baptista Gyülekezet 1901-ben alakult meg, az első négy irsai hitvalló baptista egyházba való felvételével.

A baptista misszió Albertirsán ettől kezdve egyre jobban kiteljesedett, folyamatosan nőtt az érdeklődők száma, és elindult egy csodálatos folyamat: Isten növelte a gyülekezet létszámát. Fabók János házánál rendszeresen összejöveteleket tartottak. Az ócsai és a kiskőrösi testvérek bátorították szolgálatukkal az újonnan alakult gyülekezet tagjait. Az ócsai testvérek közül Kánai Pál avatott igehirdető, Madarász János gyülekezeti vén, Kánai József diakónus, Kánai Zoltán, Kánai Benjámin, Teleki Mihály, Szűcs Mihály többször jártak Irsán. Szűcs István karmester kezdte el az énektanítást. A kiskőrösi testvérek, Lúcza István, Lúcza Pál, Torgyik János szlovák nyelven is hirdették az evangéliumot, mert ekkor mind Albertin, mind Irsán sokan szlovák ajkúak voltak.

1902-ben Albertirsa a Pest Alsóvidéki Baptista Hitközségtől önállósult ócsai gyülekezet állomása lett. Seres Sámuel helyett Szabó Andrást választották meg hitközségi elöljáróul, aki rendszeresen látogatta az alberti-irsai és a felsőnyáregyházi testvéreket, látogatást tett a környező tanyákon és ő baptizált.

Szabó András testvér és a fent említett testvérek szolgálatával nagyszerű ébredés történt. Azok az emberek, akik igehirdetésükre az Úr Jézust elfogadták Megváltójuknak, hitüket a mindennapokban is megélték. Életük példája, az imádságok, és a rendszeres istentiszteletek eredményeként először a családjuk, majd barátaik és szomszédaik közül sokan hívőkké váltak.

A második baptizáláskor, 1902. május 29-én tizennyolcan öltöztek fehér ruhába, hogy Szabó András hitükről tett vallomásuk alapján alámerítse őket’. Az erre az alkalomra készült keresztelő medencét Búzás Mihály testvérék udvarán létesítették. Az ünnepélyen 1500-an vet­tek részt. Fabók János, akinek a háza otthont adott a gyülekezetnek, nem lehetett a bemerí­tettek között, áprilisban meghalt. Nagy részvét mellett temették el.

1901 októberében Ocsán Szabó András által még öt irsai bemeritkezett. Két év alatt harminctagú lett a gyülekezet.

1903 tavaszán özv. Fabók Jánosné háza kicsinek bizonyult, ezért kibérelték a volt csendőrlaktanyát. A bemerítő medencét ennek udvarán helyezték el, ahol 1903. május 29-én volt a következő 21 hívő alámerítése.

Az összejőve teli hely túlzsúfolt volt az érdeklődők nagy száma miatt. 1904-ben a gyülekezet elhatározta, hogy egy telket vásárol. A telken álló óvodát imateremmé alakították át. Az első imaház itt épült fel, 1905. május 14-én nyitották meg. Az ünnepélyen keresztelés, úrvacsora és szeretetvendégség is volt, ekkor a tagok száma már több mint kilencven. A gyülekezet folyamatosan növekedett, szabályozták az istentiszteletek rendjét, minden reggel imaórán vettek részt, rendszeresen tartottak hitközségi értekezletet. 1903-ban egy nőtestvért a gyülekezet szolgájának választottak. 1906-ban diakónussá avatták Búzás Mihályt és Farkas Mártont.

A vasárnapi iskolában 1903 áprilisától tanítottak gyermekeket a Biblia ismeretére.

Jellemzi a hívők lelkesedését, hogy nemcsak otthonukban és a községben voltak bátor bizonyságtevők, hanem a környező településeken is hirdették Isten örömüzenetét. Az 1901-ben alakult énekkar 1903-tól Beharka Pál (1874-1943) vezetésével négy szólamban énekelt. 1905-ben Abonyban szolgáltak egy bemerítésen: az odavezető úton, a vonaton is énekeltek. Odaérkezve egy kávéházat béreltek ki, hogy abban hirdessék az evangéliumot. Monoron is eredményes volt a misszió: 1907-ben alakult meg a gyülekezet.

Olyan lelkesek voltak az első tagok, hogy egy bemerítési ünnepélyen a szabadban tartottak istentiszteletet a község különböző pontjain, ezután szeretetvendégségen voltak együtt, egészen reggelig. Senki nem volt álmos, az énekkar és az akkoriban alakult zenekar nagy hévvel játszott”.

A dinamikus fejlődést látva 1908-ban Szabó András Ócsárol Albertirsára költözött, aki abban az évben az első európai baptista kongresszuson, Berlinben is részt vett 54 magyar küldött között. Munkásságához kapcsolódik 1908-ban az albertirsai gyülekezet önálló körzetté szervezése a monori és abonyi állomásokkal együtt. Szolgálata nyomán alig pár év alatt a körzet új állomásokkal gazdagodott: Nagykőrös, Nyáregyháza, Zagyvarékas, Szolnok, ami újabb lendületet adott a missziómunkának. Az ének és a zenekar, előbb vonós, később fúvós hangszerekkel felszerelve a misszióállomásokon szolgált.

Szabó András vezetésével 1909-ben a gyülekezet elhatározta az új imaház építését az 1907-ben vásárolt telken. Ezzel kapcsolatban rendszeresen imaórákat tartottak és adakoztak”. Az imaház építése a község életében is igen kiemelkedő eseménynek számított, a helyi lakosok közül is többen segítették elkészítését. A templom alapkövét 1910 áprilisában helyezték el, és igen rövid idő alatt felépült a korszerű építészeti megoldással, salakbeton szerkezettel készült épület.

Az imaházmegnyitás jelentőségét mutatja, hogy az 1910. augusztus 20-án megtartott ünnepségen Udvarnoki András, Csopják Attila mellett A. F. Viking kanadai és Beyfort londoni prédikátor, valamint Preuss Lajos német igehirdető is részt vett. Beszédet mondott még Fein- silber Róbert, aki 15000 korona kölcsönt adott az építkezéshez. Az első bemerítést az új imaházban 1910 októberében tartották 9 fővel.

1911. augusztus 20-án hálaadó napot tartottak a gyülekezet első 10 évéért. Az alapító négy nő szeretedből megvendégelte a gyülekezetei. Az őket baptizáló Seres Sámuel tartotta a délelőtti igehirdetést. Ez alatt a 10 év alatt éppen százötvenen lettek a helyi gyülekezet tagjai.

1991-ben az imaházunk átépítésekor megtalálták az alapkőben elhelyezett okiratot. Ennek teljes szövegét idézzük:

EMLÉKIRAT

„A Te országod örökre fennálló ország, és a Te uralkodásod nemzedékről nemzedékre.”  Zsoltárok 145:13.

az alberti-irsai baptista gyülekezet imaháza építésének alkalmából. A gyülekezet első tagjai, négy nő, kik felvétettek és alámeríttettek 1901. év aug. hóban Seres Sámuel gyülekezeti vén által. A második alámerítés történt 1902. május hó 29-én, mikor már 18 egyén merítkezett alá Szabó András által. Az Űr pedig szaporította a gyülekezet tagjainak számát az üdvözülendőkkel (Ap. Csel. 2,47) annyira, hogy jelenleg a gyülekezet egyszáznegyven tagot számlál.

A gyülekezet jelenlegi vezetői: Szabó András hitközségi vén, Farkas Márton és Búzás Mihály diakónusok. A gyülekezet állomásai: Monor, Felső-Nyáregyháza, Abony, Nagykőrös és Szolnok.

Az építkezés megkezdődött 1910. április hó 5. napján. Építőmesterek: Wagner János és Pálhegyi István. Az építkezési költségek közadakozásból és külön ajánlott adományokból.

Kelt Alberti-Irsán 1910. év júniusban

írta: Szabó András

Az albertirsai első baptistáknak a község elöljárói és egyes egyházi vezetők ellenséges magatartásával szemben kellett képviselni elveiket. A kiskőrösi Lúcza Pált misszióútján csendőrök ellenőrizték, majd békén útjára engedték”. Akadályozták a temetéseket, mert nem engedték meg, hogy a baptisták a falu egyházi temetőjében prédikáljanak, vág) énekeljenek. Míg végül 1912-től külön baptista temető létesítésére került sor’.

Sokan az evangélikusok közül lettek baptistává. Jankó Károly, az irsai evangélikus lelkész így emlékezett erre az időszakra: „1900 körül kiskőrösi vándorprédikátorok tűntek fel Irsán is. a szektárius mozgalmak történetében jól ismert módszerekkel elégedetlenséget szítván a hívek között, az ősi evangéliumi egyház elhagyására csábítgatván őket”.

Előfordult az is. hogy a vásártéren lévő vízbe ismeretlenek pelyvát szórtak a bemerítések megakadályozására. ekkor a hívők kosarakkal leszedték a pelyvát, és folytatták a bemerítést. Az ehhez hasonló ebetek elkerülésére a testvérek kérésére a következő alkalmakkor csendörök őrizték a vizet.

A szabad vallásgyakorlásról szóló törvény (1895. évi XLIII. törvénycikk), és a baptisták 1905-ben történt állami elismerése után (77092 sz. VKM: rendelet Lukács György miniszter aláírásával csökkent az egyházak ellenérzése a felekezettel szemben.

A GYÜLEKEZET TOVÁBB NÖVEKEDIK

A GYÜLEKEZET TOVÁBB NÖVEKEDIK

Írta: Dr. Seres Leila

1911-1949

Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz; ez kisebb ugyan minden magnál, de amikor felnő, nagyobb minden véleménynél.

Máté 13:31-32a

A gyülekezet kezdeti robbanásszerű növekedése után a következő években sem állt meg a fejlődés. Irsán egymást követték a bemerítések, a helyi gyülekezet ekkor már elismerést kapott a község polgáraitól is. A körzet központjaként egyre növelte körzeti állomásai számát. Az új állomások megerősödve újabb körzeteket hoztak létre. Az akkori törekvések a gyülekezet­plántálás modelljeként is igen figyelemreméltóak.

1911-1912-ben a gyülekezet tagjai, az énekkar, a fúvószenekar sorra látogatta a körzet állomásait, és elkísérték misszió útjaira Szabó Andrást Hévízgyörkön, Kecskeméten, Üllőn, Monoron, Nagykőrösön és Nyársapától. A kecskeméti gyülekezet is csatlakozott a körzethez, ahol az ének- és zenekar szolgált az imaházmegnyitáson.

1912ben két diakónust avatott Udvarnoki András, Kiszeli Benjámint és Csajbók Istvánt’, a másnap tartott körzeti gyűlésen az utóbbi testvért téli munkásnak választották.

1913-ban megalakult a Dunamelléki Misszió Egyesület. Alapító tagjai Budapestről, Ócsárol, Irsáról, Dömsöd-Dabról, Kiskőrösről, Soltvadkertről, Kiskunhalasról érkeztek.

Több évi áldozatos, közös szolgálat után Szabó András, a korabeli visszaemlékezések szerint, 1913. júliusában búcsúzott a zokogó gyülekezettől. Kispestre költözött Csopják Attila mellé.

1913-tól Baranyay Mihály lett a gyülekezet lelkipásztora. Egy évig tanulmányúton volt Londonban, a Regent Park College-ban. Távollétében az igehirdetői szolgálatot Farkas Márton látta el, akit ebben az évben gyülekezeti vénné avattak.

Baranyay Mihály 1914-ben, az első világháború kitörése előtt hat héttel jött haza, itt avatták lelkipásztorrá 1914. november 8-án. A háború évei alatt a gyülekezet tagjait bátorította, vigasztalta. Különleges lelki ajándékkal rendelkezett, azokban az időkben, amikor erre nagy szükség volt: több síró asszonynak megmondta, hogy halottnak hitt férje él és a férfiak valóban hazatértek.

Az első világháború érzékenyen érintette a gyülekezetet, mert az ének és zenekar férfi tagjainak nagy része a harctérre került. Mégis Isten kegyelméből a háborús évek alatt majdnem minden évben volt bemerítés.

1915-ben a Békehírnök megjelentette a katonasághoz bevonult irsai testvérek névsorát: Bánszki Ferenc, Brankovics János, Brankovics Pál, Búzás Mihály, Czerman János, Czerman Pál, Czibula János, Czibula Mihály, Erős János, Fabók Pál, Fabók Pál, Hering Mihály, Horváth József, Huszár János, Kemenár Márton, Kondri Pál, Kukucska Pál, Lebanov Mihály, Pallaga Mihály, Pálinkás János, Schneider János, Tillinger János, Zátrok János, Zátrok Márton, Zátrok Mihály.

Négy ifjú hősi halált halt: Kondri Pál, Fabók Pál, Zátrok János, Zátrok Márton.

A főjegyző felhívására, az I. világháborúban elesett albertirsai hősök emlékére állítandó emlékmű költségeire a község lakosai mellett a gyülekezet tagjai is adakoztak. 1923. május 6-án ökumenikus istentiszteleten avatták fel a mai Luther utcai óvoda falán látható emléktáblát.

Czerman János (1891-1961) a harctéren is tapasztalta az imádság erejét és lehetősége nyílt bizonyságtevésre a katonatársai felé. Élményeiről a Békehírnök lapjain tudósított. ,A magyar ének és zene fejlődése Szibériában” címmel folytatásokban megjelent írását olvasva Isten szeretetét csodálhatjuk meg, aki még a legkegyetlenebb helyzetekben sem hagyja magukra azokat, akik hisznek benne. 1916-ban a harctéren lévő Czerman testvér hívő katonatársaival együtt elhatározta, hogy énekelni fognak. Baranyay testvér küldött nekik egy Evangéliumi Karéne­kest (1911-ben adták ki, Czerman János szerzeménye is megjelent benne). Hadifogságba kerültek, mindent elvettek tőlük, de az énekeskönyv megmaradt. Citerát is készítettek, a húroknak a leszakadt telefonvezetékeket használták. Fogolytársaiknak és őrizőiknek is kellett játszaniuk, később még jobb hangszereket készítettek saját kezűleg. Czerman János szerint a fogságnál sokkal rosszabb, ha a lélek a fogoly. Egy év múlva súlyos betegen Petropavlovszkba került, ahol meglátogatta őt Alexovics György, aki hegedűjével sokszor szolgált Irsán. A rendkívüli találkozás eredményeként Czerman János és Alexovics György közösen tanították az énekeket a helyi baptista gyülekezetben, aminek alapító tagjai lettek. Több helyen Szibériában énekkart és zenekart hoztak létre, így Buganovszkban, Uszty-Kamenogorszkban. Az Evangéliumi Karénekes énekeit fordították le orosz nyelvre. Kukucska Pállal együtt szolgáltak. Szibériában családot alapítottak, és velük együtt tértek haza 1930-31-ben. 1960-ban levelet kaptak a szibériai testvérektől, akik még akkor is hálás szívvel emlékeztek rájuk.

Baranyay testvér igen eredményes munkálkodása alatt 1919-től hittanórák indultak Irsán. 1921-ben megalakult Cegléden a gyülekezet, majd 1923-ban Pilisen.

1921 és 1930 között Irsa körzeti állomáshelyei voltak: Pilis, Monor, Abony, Cegléd, Szolnok, Káva, Hosszúberekpéteri, Gomba, Nagykőrös, Nyáregyháza, Üllő, Vasad, Zagvvarékas. 1923-től Szolnok és Zagyvarékas körzeti állomás a törökszentmiklósi körzethez tartozott.

1920-ban Baranyay Mihályt a Magyarországi Baptista Gyülekezetek Szövetsége a misszió bizottság utazó titkárává választotta és 1923-ban három évre az Amerikai Egyesült Államokba küldte tanulmányútra. Baranyay testvér 10 évi munka után búcsúzott a gyülekezettől, 1923 szeptemberében.

Nagyon szerette a gyülekezetét, a testvéri kapcsolat továbbra is fennmaradt. Baranyay testvér rendszeresen írt leveleket Amerikából, majd hazaérkezése után is többször ellátogatott Irsára. Farkas Márton gyülekezeti vén folytatta a munkát, aki hirdette az igét, pásztorolta, irányította a közösséget.

1924 novemberében Fodor Lajos prédikátort avatták fel, aki abban az évben fejezte be teológiai tanulmányait. A számos körzeti állomáson rendszeresen szolgáltak, Gombán és Tápiósülyben evangélizáltak.

Erről az időszakról így tudósít a Kürt című ifjúsági lap: „Szép, mozgalmas a gyülekezeti élet, sok fiatal van, az énekkar nagyszámú. Fiatal lelkipásztorukkal igen szép élénkséget tanúsítanak a misszióban. Az a remény, hogy a misszió terén nagy eredményeket fognak elérni”. 1928-ban Irsán 147, a kilenc körzeti állomáson összesen 135 gyülekezeti tag volt, ami együtt 282 fővel jelentős körzetet alkotott.

Nagy esemény volt 1925-ben Pilisen, majd 1928-ban Monoron az imaházmegnyitás. Irsán, az imaház melletti telken lelkipásztorlakás épült, az ezt megelőző időszakban az imaház kisterme feletti emeleti rész adott otthont a lelkészeknek.

Többen a tagok közül a gyülekezetnek adományozták házukat. így tette ezt Micsinai János és felesége, akiknek saját gyermekük nem lévén, hat gyermeket fogadtak örökbe.

A házat a gyülekezet eladta és árát teljes mértékben a kiadásokra fordították. A ház árát részletekben fizette ki egy rászoruló irsai polgár, a gyülekezet így tudott segíteni rajta.

A Micsinai házaspárnál dolgozott Kólja Elek és felesége, Fodor Margit is, akik később ki­vándoroltak Brazíliába és a Sao Paolo-i magyar baptista gyülekezet alapító tagjai lettek, harminc magyar társukkal együtt.

Öt év szolgálat után 1929 augusztusában búcsúzott Fodor Lajos lelkipásztor, aki, szemináriumba ment Hamburgba. Farkas Márton állt a gyülekezet élén addig, míg 1930 novemberében Cserhalmi Imrét Irsán felavatták lelkipásztorrá.

A misszió újabb lendületet vett, amikor a fiatal pásztor igyekezetét Czerman János vezette ifjúság ének- és zenekara lelkes játékával egészítette ki. A gyülekezeti élet igen pezsgő volt, egymást váltották a szebbnél szebb ünnepélyek, amelyeken sokan részt vettek a barátkozók közül. Ifjúsági napokat tartottak, megalakult a pengetős zenekar. Évente november első napján tartották meg a hálaadó ünnepélyt, amelyen rendhagyó módon rendeztek gyűjtést az árvaház és a menházak javára: süteményt sütöttek és azt elárverezték, amire mindenki licitálhatott. Telente evangélizáló napokat hirdettek, többször volt meghívott előadó Baranyay Mihály. 1935-ben jubileumi napokon ünnepelték meg az imaház építésének 25. évfordulóját.

A népegyházi lelkészek is jóindulatú magatartást tanúsítottak a missziómunkával szemben. A község elöljáróságától énekkarunk éveken át meghívást kapott a nemzeti ünnepélyekre. Az irsai Zöldkereszt egészségház felépítésének támogatására jótékonysági ünnepélyt tartottak imaházunkban.

A körzeti gyűléseket évente megtartották, Pusztatenyő is körzeti állomás lett, majd később Törökszentmiklóshoz csatlakozott. 1939-ben a monori gyülekezet önállósult.

A II. világháború embertelensége, a légitámadások, a harcok nem kerülték el Irsát sem. Riasztó események történtek községünkben. A gyülekezet férfi tagjainak nagy része a fronton volt, közülük sokan fogságba kerültek, vagy munkaszolgálatra vitték őket. Gyülekezetünkből egy férfi halt meg a II. világháborúban: Zátrok János. Akik itthon maradtak, azok féltek az utcán mutatkozni, mert őket is elvitték munkaszolgálatra. A közel 109 tagú izraelita hitközség tagjait gettóban különítették el, majd haláltáborokba vitték őket, alig húszán tértek vissza közülük. Cserhalmi (Friedmann) Imre is veszélybe került zsidó származása miatt. A gyülekezeti tagok aláírásukkal biztosították támogatásukról, így az ők és dr. Somogyi Imre közbenjárására nem vitték el. Ezekben a válságos időkben minden nap volt imaóra az imaházban, és azok az irsaiak is jöttek az imaterembe, akik máskor biztosan nem tették volna ezt.

A háború befejeződésével négy évi szünet után, 1946-ban újra találkozott a körzet testvérisége: a ceglédi, a pilisi, a monori és a tápiósülyi testvéreket üdvözölhettük imaházunkban . 1946-ban alakultak meg a missziókerületek, Albertirsa a Budapesti Missziókerületbe tartozik.

A község életének aktív szereplőjeként Cserhalmi Imre az albertirsai pedagógus énekkart vezette.

1946-ban Cserhalmi Imre 16 évi szolgálat után köszönt el a gyülekezettől.

1946-tól 1947 augusztusáig Farkas Márton látta el a gyülekezet vezetését.

KÜLSŐ SZORONGATTATÁS, BELSŐ MEGERŐSÖDÉS

KÜLSŐ SZORONGATTATÁS, BELSŐ MEGERŐSÖDÉS

Írta: Dr. Seres Leila

1947-1989

Ki választana el minket a Krisztus szeretetétől? Nyomorúság, vagy szorongattatás… ?

Róma 8,35

A II. világháború elmúltával úgy tűnt, hogy az egyházi hitélet zavartalanul folytatódhat. Még­is a következő években a gyülekezetek életét negatívan befolyásolta a nagy- és kisegyházakra nehezedő politikai nyomás. Az istentiszteletek rendben folytatódtak, de nem volt lehetőség a nyilvános evangélizációkra, ezért a baptista gyülekezetek törekedtek az egymás közti kapcso­latok kiépítésére, és a gyülekezeteken belül a hívők hitének megerősítésére.

1947-ben hívta meg pásztorául Kiszely Ferenc derecskéi lelkipásztort a gyülekezet, aki itt 1949-ig szolgált. Ekkoriban az istentisztelet vasárnap délután 3 órakor kezdődött, amit az ifjúsági óra követett. Ezután a gyülekezet tagjai, Csárdára, Mikebudára, a családok házaihoz, főként Kiss Jánosnéhoz és a Homokrészi iskolába mentek, ott folytatták az éneklést, a zenélést. A szomszédok között szolgáltak majdnem minden vasárnap és hétköznapokon is. Felkeresték házaikban ismerőseiket, hívogatták őket. A közösség könnyűzenei arculatát évekre meghatározta az öttagú Együttes, amely kísérte a közös énekeket, illetve a missziós alkalmakon szolgált.

Ez alatt az idő alatt került sor a kitelepítésekre Csehszlovákiába, nagy szomorúságunkra tizenegy gyülekezeti tag hagyta el otthonát.

1950 novemberében Magyari Lászlót avatta lelkipásztorrá Baranyay Mihály testvér. 1951-ben tartotta meg a 110-120 bemerített tagot számláló gyülekezet megalakulásának 50 éves jubileumi ünnepségét. Igen mozgalmasak voltak mind a hétköznapok, mind a vasárnapok. Jellemzi a buzgóságukat, hogy majdnem minden este összejöttek az imaházban, istentiszteleten, imaórán, ének-zenekari próbákon és ifjúsági órákon.

Nagy esemény volt, amikor énekkarunk 1958. december 1-jén a Magvarországi Baptista Egyház közgyűlésének megnyitó istentiszteletén énekelt.

Igen élénk volt a gyülekezeti élet ebben az időben is, egymást követték a misszióinak Nagydobosra, Kispestre, Karcagra, Berettyóújfaluba, Tápiósülyre, Nagykőrösre, Fótra, Törökszentmiklósra, Derecskére, Rákospalotára, Salgótarjánba. A gyülekezet teológiai hallgatókat fogadott, gyülekezetek szolgálócsoportjai jöttek hozzánk. A körzeti misszióállomásokon, Pilisen és Cegléden is jelentős előrelépések történtek. Vasárnap délutánonként az ifjúsági óra után Pilisre ment az ifjúság és ott is tevékenykedtek, majd ezután késő estébe nyúló énekóra következett, amire pedig a pilisiek jöttek át Irsára.

  1. november 8-án Baranyay Mihály Albertirsán ünnepelte meg szolgálata kezdésének 45. és öt év múlva az 50. éves évfordulóját.

Magyari László szolgálata alatt megszilárdultak közösségünk ökumenikus kapcsolatai, közös imahéten és reformáció emlékünnepélyen vettünk részt az evangélikus és református testvérekkel.

1960-ban az imaház építésének 50 éves jubileumán istentiszteletet tartottunk, amin Baranyai Mihály, Cserhalmi Imre, Háló Gyula, Magyari László, Nagy Zsigmond hirdetett igét. Roszík Mihály evangélikus és Dr. Kovács Sándor református lelkész átadták üdvözletüket.

1963 márciusában tizenhárom évi szolgálat után búcsúzott Magyari László lelkipásztor a gyülekezettől. Oláh Lajos ügyintézőként segítette a prédikátorhívást. 1963 decemberében Tóka Gyula beiktatására került sor.

Imaházunkba sok lelkész hirdetett igét az ország több gyülekezetéből. Teológusnapot is tartottunk. Stelkovics Lajos lelkipásztor Albertirsára költözött 1969-ben, és 1973-ig az istentiszteleteken aktív résztvevő volt.

A kölcsönös gyülekezetlátogatások során sok vendéget fogadtunk, és még felsorolni is nehéz, hogy hány gyülekezetben szolgáltak az albertirsaiak, az énekkar vagy kisebb szolgálócsoportok így a zene-Együttes és a Tóka Gyöngyvér, Tóka Szabolcs majd Bánszki János vezetésével a hetvenes években alakult ígéretes ifjúsági kórus.

Megemlítünk néhány gyülekezetét – a teljesség igénye nélkül -, ahol szolgáltunk: Ócsán, Pestimrén, Tahitótfaluban, Salgótarjánban, Pesterzsébeten, Csömörön, Orgovány- ban, Dömsödön, Pestlőrincen, Tápiósülyben, a nyáregyházi evangélikus gyülekezetben, Szamosszegen, Nyíregyházán, Érden, Székesfehérvárott, Téten, Pécsett, Debrecenben.

Kiemelkedő esemény volt gyülekezetünkben 1971 márciusában a Központi Énekkar hangversenye. Nagy hálára adott okot, az 1974-ben megépült első orgonánk.

1976-ban együtt ünnepeltünk Fazekas nénivel, aki századik életévét töltötte be.

Az egész országot megmozgató Billy Graham evangélizáción többen Irsáról is jelen voltak Tahiban. 1984 júniusában egy amerikai énekkar és harangzenekar szolgált nálunk.

1984-ben Tóka Gyulát meghívta pásztorául a sülysápi gyülekezet, aki szeptemberben búcsúzott az albertirsai gyülekezettől, melynek 21 évig volt pásztora.

1984 decemberétől Nemeshegyi Gyula nyugalmazott lelkipásztor idejében újra felélénkültek az ökumenikus kapcsolatok. 1985-ben ünnepelte a gyülekezet fennállásának 85. és imaházépítésének 75. évfordulóját.

Emlékezetes misszióinak következtek Balatonszemesre, Körösszakállra, Berettyóújfaluba, Rákosszentmihályra, Vanyarcra. Asztalos Imre rákosszentmihályi lelkipásztor ügyintézőként segített a lelkészhívásban. László Gábor nagydobosi lelkipásztort hívta meg a gyülekezet, így 1987. április 1-től ő lett a lelkipásztorunk.

1983-tól építkezések kezdődtek, amelyek gyülekezetünk tagja, Czibula Zoltán építész tervezésével valósultak meg. O községünkben és az ország több pontján is tervezett templomot, óvodát, iskolát, családi házakat és egyéb létesítményeket. A következő fejezetben olvashatjuk beszámolóját erről az időszakról.

ÉPÍTKEZÉSEK

ÉPÍTKEZÉSEK

Szerző: Czibula Zoltán

1983-1995

Mindnyájuk lelkét arra indította az Isten, hogy menjenek el, és építsék fel az Úr házát.

Ezsdrás 1:5/b

Az albertirsai gyülekezet 100 éves múltjának a kívülállók számára is jól érzékelhető korszaka volt az elmúlt közel 20 éves időszak, melyet a gyülekezet anyagi erejét megpróbáló, létszámához képest megerőltető építkezések jellemeztek.

Mi, baptista hívők a többi keresztyén emberrel együtt valljuk és bizonyságot teszünk arról, hogy mind egyéni, mind közösségi életünkben megtapasztalói vagyunk Isten vezetésének és gondviselésének. Ezt láthattuk elődeink életében és ennek átélői lehetünk ma is.

Isten gondviselésének tekintjük, hogy 1983-ban eladó volt az imaházunk közvetlen szomszédságában lévő építési telek, melyet 140000 Ft-ért megvásároltunk és elterveztük, hogy a korszerűtlenné vált, felújításra váró lelkészlakás helyett egy újat építünk. A tervek elkészülte után 1984 augusztusában megkezdődhetett az építkezés.

Az Úr nevében elkezdett munka igei gondolata ez volt: „Ha az Úr nem építi a házat, hasztalan fárad ki építi azt!” A gyülekezet jól tudta, hogy milyen áldozatvállalásra van szükség és saját erőből csak több évre tervezett munkával valósítható meg az épület. Az áldozat jó kedvből, Isten iránti hálából fakadt, és ennek eredményeként több mint 800000 Ft anyagi ráfordítással és nagyon sok fizikai munkával elkészülhetett az épület. Néhány kivétellel a különböző szakmunkákat és segédmunkákat a gyülekezet tagjai végezték nagy szorgalommal, lelkesedéssel. Kiemelkedő volt a befejező munkák során László Gábor testvér helytállása, aki ebben az időszakban lett gyülekezetünk új pásztora.

Az épület megnyitása 1987. december 5-én volt, amikor hálaadással vehettük át Isten kezéből áldozatunk, munkánk gyümölcseként a korszerű, alápincézett és tetőtér beépítésű összkomfortos családi házat.

Alig fejeződött be az új lelkészlakás építése, 1988-ban újabb építési terv gondolatai érlelődtek. Az áldott emlékű elődeink példás áldozatával 1910-ben felépített imaház erősen leromlott. Az épület salakbeton falai, az ablakok és burkolatok olyan állapotba kerültek, hogy azok mielőbbi cseréje vált szükségessé. Már korábban is látható volt, hogy a kialakult helyzetben csak egy átfogó felújítás vezethet eredményre. Ezután egy alaposabb vizsgálatra került sor. Kikérve az egyházunkon belül működő Építési Bizottság – személy szerint ifj. Gere József testvér – véleményét is, az a döntés született, hogy készüljön egy olyan terv, amely magába foglalja az imaház teljes átépítését és korszerűsítését. Ez a javaslat a gyülekezet elé tárva jó visszhangra talált és e sorok írója kapta a megbízást a tervezési feladat elvégzésére.

A tervezési feladatot és az építkezés anyagi forrásainak megkeresését a gyülekezet egységes szívvel helyezte Isten kezébe, Tőle várva a segítséget és a vezettetést. Isten nem késett a válasszal, meghallgatta imádságainkat, bátorított és reménységet adott. 1990. április 22-én tanácskozás keretében a gyülekezet tagjai megismerték az elkészült terveket, megvitatás és véleményezés után a gyülekezet egyhangúlag döntött a megvalósításról.

A Biblia tanítására épülő gyülekezeti életünkben az úgynevezett hármas egységnek – igehirdetés, keresztség, úrvacsora – meghatározó szerepe van. A tervezés során fő szempontként került előtérbe a szószék, a bemerítő medence és az úrasztala elhelyezése. E hármas egységet elemenként növényi ornamentikákkal díszített kerámia burkolat teszi a hely szelleméhez méltóvá. A kerámia burkolat zsűrizett művészeti alkotás, Pannonhalmi Zsuzsa keramikus művész munkája.

A belső tér alakításában kiemelésre került az igehirdetést szolgáló szószék, ezzel hangsúlyozva az Ige központi szerepét. A légiesen könnyű fakereszt elhelyezése össz­pontosítja az igehallgató figyelmét az igehirdetésre és jelképesen az ég felé mutat.

Az istentiszteleti alkalmak azt az áhítatot és közösségi együttlétet kell, hogy jelentsék, amely mindenki számára egyértelmű és minden félreértéstől mentes. Ennek egyik fontos eleme a bemerítő medence elhelyezése. A lehatároló falak elrejtik a medencéből vizes ruhában kilépő hitvallót, ezzel megőrizve az ünnepi aktus méltóságát.

A medencéhez kapcsolódva a burkolt fal mögött külön női, illetve férfi öltözőt alakítottunk ki. Ez a helyiség többfunkciós, mely nem csak a bemerítéskor látja el feladatát, hanem a gyülekezeti gyakorlatba beillesztett szeretetvendégségkor is.

Az istentiszteleti alkalmak zavartalansága érdekében gyermekmegőrző épült üvegfallal. A sajátos baptista gyakorlatnak megfelelően kiegészítő és kiszolgáló, csoportos foglalkozásokra alkalmas helyiségek épültek.

Az épület külső megjelenésével is bizonyságot tesz a korábban lakóház-formába kényszerített bezártság feloldásáról, az előítéletektől felszabadított, nyitott gyülekezeti gyakorlatról.

Az építkezés történetéhez visszatérve: A gyülekezet ismét tudta, hogy erejét meghaladó :eladat előtt áll, mégis bízott Isten hatalmas erejében, hittel tekintve a jövő felé.

Megkezdődtek az előkészületek. Számot vetve anyagi erőinkkel, az építkezést 1991-ben kezdtük el és négy éves ütemezéssel valósítottuk meg.

Célgyűjtést szerveztünk. Jól tudtuk, hogy a magunk anyagi ereje kevés, de bíztunk Isten veretében, amelyet csodálatos módon tapasztaltunk az építkezés során.

Saját erőből, egyéni adományokból gazdálkodtunk. Rendkívüli módon tapasztaltuk a gyülekezetben kibontakozó áldozatkészséget. Isten mindig a növekvő feladatokhoz igazította az adakozást. Az első előkészületi évben 123 500 Ft volt az éves adományok összege. Az utolsó évre fokozatos növekedéssel 586 500 Ft-ra emelkedett. Hasonló módon történt ez a gyülekezeten kívüli adományokkal is. Az induláskor 21 500 Ft, a befejezés évében 170 000 Ft volt a gyülekezeten kívüli egyéni adományok értéke. Hálás szívvel fogadtuk az országos testvériség összefogásából adódó közel 1 millió forintos támogatást.

Az Űr az anyagi forrásokat is biztosította: lehetővé tette a kedvező feltételű kölcsönt. Dr. Viczián János testvér, akkori egyházelnökünk és munkatársai segítségével az IMÉKA (imaházépítési Kölcsönalap) részéről hosszú lejáratú kölcsönt kaptunk. Ez a segítség is a legmegfelelőbb időben érkezett.

Jóleső érzés volt tapasztalni, hogy kis közösségünk nagy építkezését a község is figyelemmel kísérte. Istentől rendelt munkánk segítéséhez emberi szívek nyíltak meg és adományozó Kezet nyújtottak. Tapasztaltuk az alberti és irsai evangélikus gyülekezetek testvéri segítségét és az Albertirsai Önkormányzat anyagi támogatását is.

Az anyagi áldozatok mellett nem kisebb jelentőséggel bírnak azok a kétkezi munkákban megnyilvánuló áldozatok, amelyek a négy év során segítették a falak emelkedését. A több ezer munkaóra, amely az évek során beépült az épületbe igen jelentős értéket képvisel. Csak néhány olyan területe volt az építkezésnek, amit külső szakemberek igénybevételével oldottunk meg, a többi mind saját kivitelezésben készült.

Csodálattal és hálával tölt el bennünket az, hogy az Úr olyan lelkipásztort helyezett gyülekezetünkbe László Gábor személyében, aki a munkák oroszlánrészét vállalva, hozzáértéssel, kétkezi munkájával jelentős mértékben hozzájárult a szépen kivitelezett épület megvalósításához.

Isten áldása legyen mindazokon, akik – nevük említése nélkül, de rájuk gondolva – bármilyen módon hozzájárultak az építkezéshez. Hiszem, hogy Isten szemében maradandót tetek. Ha a fizikai templom egyszer elbontásra kerül, az, amit Istenért, az ő ügyéért tettünk, az beépül a szemünkkel most még láthatatlan, de megmaradó és egyre nagyobbá épülő épületbe, melybe Isten vár mindannyiunkat.