Istentisztelet – 2017.03.12. Vasárnap délelőtt
Prédikál: Bócsa Roland teológus
Márk evangéliuma 13, 21-37
21„Ha valaki akkor ezt mondja nektek: Nézd, itt a Krisztus! – vagy: Nézd, ott van! Ne higgyétek! 22Mert hamis krisztusok és hamis próféták jelennek majd meg, jeleket és csodákat tesznek, hogy ha lehet, megtévesszék a választottakat. 23Ti azonban vigyázzatok: előre megmondtam nektek mindent!” 24„Azokban a napokban pedig, ama nyomorúság után, a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, 25a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóerői megrendülnek. 26És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel; 27és akkor elküldi az angyalokat, és összegyűjti választottait a világ négy tájáról, a föld sarkától az ég sarkáig.” 28„Tanuljátok meg a fügefáról vett példázatot: amikor már zsendül az ága, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. 29Így ti is, amikor meglátjátok, hogy ezek történnek, tudjátok meg, hogy közel van ő, az ajtó előtt. 30Bizony, mondom néktek, hogy nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez végbe nem megy. 31Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.” 32„Azt a napot viszont, vagy azt az órát senki sem tudja, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, hanem csak az Atya. 33Vigyázzatok, legyetek ébren, mert nem tudjátok, mikor jön el az az idő! 34Ahogy az idegenbe készülő ember, amikor elhagyta házát, átadta szolgáinak a hatalmat, és kiadta mindenkinek a maga munkáját, az ajtóőrnek is megparancsolta, hogy vigyázzon.35Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, mikor jön meg a ház ura; lehet este vagy éjfélkor, kakasszókor vagy reggel: 36nehogy, amikor hirtelen megjön, alva találjon benneteket! 37Amit pedig nektek mondok, azt mindenkinek mondom: Vigyázzatok!”