Istentisztelet – 2017.05.14. – Vasárnap délelőtt

Prédikál: Újvári Ferenc lelkipásztor

Mózes második könyve 15, 1-18

¹Akkor ezt az éneket énekelte Mózes Izráel fiaival együtt az ÚRnak: Énekelek az ÚRnak, mert igen felséges, lovat lovasával a tengerbe vetett. ²Erőm és énekem az ÚR, megszabadított engem. Ő az én Istenem, őt dicsőítem, atyám Istene, őt magasztalom. ³Az ÚR vitéz harcos, az ÚR: ez a neve. ⁴A fáraó szekereit és hadát tengerbe vetette, válogatott harcosai a Vörös-tengerbe fúltak. ⁵Mélység borította be őket, kőként merültek az örvénybe. ⁶Jobbod, URam, erőtől dicső, jobbod, URam, ellenséget zúz szét. ⁷Nagy fenséggel söpröd el támadóidat. Ha elszabadul haragod, megemészti őket, mint a tarlót. ⁸Haragod szelétől tornyosult a víz, gátként megálltak a futó habok. Megmerevedett a mélység a tenger szívében. ⁹Üldözöm, elérem! – mondta az ellenség. Zsákmányt osztok, bosszúm töltöm rajtuk. Kirántom kardomat, kezem kiirtja őket. ¹⁰Ráfújtál szeleddel, a tenger elborította őket. Elmerültek, mint ólom a hatalmas vízben. ¹¹Ki olyan az istenek között, mint te vagy, URam? Ki olyan felséges, mint te vagy szentségedben? Dicső tetteiben félelmetes, csodákat cselekvő.¹²Kinyújtottad jobbodat, föld nyelte el őket. ¹³Hűségesen terelgeted e megváltott népet, erőddel vezeted szent legelődre. ¹⁴Népek hallják, s megremegnek, fájdalomban vonaglanak Filisztea lakói. ¹⁵Megzavarodnak majd Edóm fejedelmei, Móáb hatalmasait rettegés fogja el, kétségbe esik Kánaán minden lakosa. ¹⁶Rettentő félelem szakad rájuk, hatalmas karodtól néma kővé válnak, míg átvonul a néped, URam, míg átvonul ez a nép, amelyet szerzettél. ¹⁷Beviszed, és elülteted őket tulajdon hegyeden, melyet lakhelyül készítettél, URam, a szent helyen, URam, mit kezed tett szilárddá. ¹⁸Az ÚR uralkodik örökkön örökké!