Gyöngyszemek a Bibliából – előadó: Prof.Dr.Almási Tibor 2018.03.11. – Vasárnap délelőtt

márc 15, 2018 | Különleges alkalom, Istentisztelet, Videók

Előadó:Prof.Dr.Almási Tibor a Baptista Teológiai Akadémia rektora

Gyöngyszemek a Bibliából: A szenvedés problémája (Nehéz igék megfejtése és üzenete)

Péter első levele 3, 17-22


17Mert jobb jót, mint gonoszt cselekedve szenvedni, ha ez az Isten akarata. 18Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, az Igaz a nem igazakért, hogy Istenhez vezessen minket, miután halálra adatott test szerint, de megeleveníttetett Lélek szerint. 19Így ment el a börtönben levő lelkekhez is, és prédikált azoknak, 20akik egykor engedetlenek voltak, amikor az Isten türelmesen várakozott a Nóé napjaiban a bárka készítésekor. Ebben kevés, szám szerint nyolc lélek menekült meg a vízen át. 21Most pedig titeket is megment ennek képmása, a keresztség, amely nem a test szennyének lemosása, hanem könyörgés Istenhez jó lelkiismeretért a feltámadt Jézus Krisztus által, 22aki miután felment a mennybe, az Isten jobbján van, és alávettettek neki angyalok, hatalmasságok és erők.