Ki választana el minket a Krisztus szeretetétől? Nyomorúság, vagy szorongattatás… ?

Róma 8,35

A II. világháború elmúltával úgy tűnt, hogy az egyházi hitélet zavartalanul folytatódhat. Még­is a következő években a gyülekezetek életét negatívan befolyásolta a nagy- és kisegyházakra nehezedő politikai nyomás. Az istentiszteletek rendben folytatódtak, de nem volt lehetőség a nyilvános evangélizációkra, ezért a baptista gyülekezetek törekedtek az egymás közti kapcso­latok kiépítésére, és a gyülekezeteken belül a hívők hitének megerősítésére.

1947-ben hívta meg pásztorául Kiszely Ferenc derecskéi lelkipásztort a gyülekezet, aki itt 1949-ig szolgált. Ekkoriban az istentisztelet vasárnap délután 3 órakor kezdődött, amit az ifjúsági óra követett. Ezután a gyülekezet tagjai, Csárdára, Mikebudára, a családok házaihoz, főként Kiss Jánosnéhoz és a Homokrészi iskolába mentek, ott folytatták az éneklést, a zenélést. A szomszédok között szolgáltak majdnem minden vasárnap és hétköznapokon is. Felkeresték házaikban ismerőseiket, hívogatták őket. A közösség könnyűzenei arculatát évekre meghatározta az öttagú Együttes, amely kísérte a közös énekeket, illetve a missziós alkalmakon szolgált.

Ez alatt az idő alatt került sor a kitelepítésekre Csehszlovákiába, nagy szomorúságunkra tizenegy gyülekezeti tag hagyta el otthonát.

1950 novemberében Magyari Lászlót avatta lelkipásztorrá Baranyay Mihály testvér. 1951-ben tartotta meg a 110-120 bemerített tagot számláló gyülekezet megalakulásának 50 éves jubileumi ünnepségét. Igen mozgalmasak voltak mind a hétköznapok, mind a vasárnapok. Jellemzi a buzgóságukat, hogy majdnem minden este összejöttek az imaházban, istentiszteleten, imaórán, ének-zenekari próbákon és ifjúsági órákon.

Nagy esemény volt, amikor énekkarunk 1958. december 1-jén a Magvarországi Baptista Egyház közgyűlésének megnyitó istentiszteletén énekelt.

Igen élénk volt a gyülekezeti élet ebben az időben is, egymást követték a misszióinak Nagydobosra, Kispestre, Karcagra, Berettyóújfaluba, Tápiósülyre, Nagykőrösre, Fótra, Törökszentmiklósra, Derecskére, Rákospalotára, Salgótarjánba. A gyülekezet teológiai hallgatókat fogadott, gyülekezetek szolgálócsoportjai jöttek hozzánk. A körzeti misszióállomásokon, Pilisen és Cegléden is jelentős előrelépések történtek. Vasárnap délutánonként az ifjúsági óra után Pilisre ment az ifjúság és ott is tevékenykedtek, majd ezután késő estébe nyúló énekóra következett, amire pedig a pilisiek jöttek át Irsára.

1959. november 8-án Baranyay Mihály Albertirsán ünnepelte meg szolgálata kezdésének 45. és öt év múlva az 50. éves évfordulóját.

Magyari László szolgálata alatt megszilárdultak közösségünk ökumenikus kapcsolatai, közös imahéten és reformáció emlékünnepélyen vettünk részt az evangélikus és református testvérekkel.

1960-ban az imaház építésének 50 éves jubileumán istentiszteletet tartottunk, amin Baranyai Mihály, Cserhalmi Imre, Háló Gyula, Magyari László, Nagy Zsigmond hirdetett igét. Roszík Mihály evangélikus és Dr. Kovács Sándor református lelkész átadták üdvözletüket.

1963 márciusában tizenhárom évi szolgálat után búcsúzott Magyari László lelkipásztor a gyülekezettől. Oláh Lajos ügyintézőként segítette a prédikátorhívást. 1963 decemberében Tóka Gyula beiktatására került sor.

Imaházunkba sok lelkész hirdetett igét az ország több gyülekezetéből. Teológusnapot is tartottunk. Stelkovics Lajos lelkipásztor Albertirsára költözött 1969-ben, és 1973-ig az istentiszteleteken aktív résztvevő volt.

A kölcsönös gyülekezetlátogatások során sok vendéget fogadtunk, és még felsorolni is nehéz, hogy hány gyülekezetben szolgáltak az albertirsaiak, az énekkar vagy kisebb szolgálócsoportok így a zene-Együttes és a Tóka Gyöngyvér, Tóka Szabolcs majd Bánszki János vezetésével a hetvenes években alakult ígéretes ifjúsági kórus.

Megemlítünk néhány gyülekezetét – a teljesség igénye nélkül -, ahol szolgáltunk: Ócsán, Pestimrén, Tahitótfaluban, Salgótarjánban, Pesterzsébeten, Csömörön, Orgovány- ban, Dömsödön, Pestlőrincen, Tápiósülyben, a nyáregyházi evangélikus gyülekezetben, Szamosszegen, Nyíregyházán, Érden, Székesfehérvárott, Téten, Pécsett, Debrecenben.

Kiemelkedő esemény volt gyülekezetünkben 1971 márciusában a Központi Énekkar hangversenye. Nagy hálára adott okot, az 1974-ben megépült első orgonánk.

1976-ban együtt ünnepeltünk Fazekas nénivel, aki századik életévét töltötte be.

Az egész országot megmozgató Billy Graham evangélizáción többen Irsáról is jelen voltak Tahiban. 1984 júniusában egy amerikai énekkar és harangzenekar szolgált nálunk.

1984-ben Tóka Gyulát meghívta pásztorául a sülysápi gyülekezet, aki szeptemberben búcsúzott az albertirsai gyülekezettől, melynek 21 évig volt pásztora.

1984 decemberétől Nemeshegyi Gyula nyugalmazott lelkipásztor idejében újra felélénkültek az ökumenikus kapcsolatok. 1985-ben ünnepelte a gyülekezet fennállásának 85. és imaházépítésének 75. évfordulóját.

Emlékezetes misszióinak következtek Balatonszemesre, Körösszakállra, Berettyóújfaluba, Rákosszentmihályra, Vanyarcra. Asztalos Imre rákosszentmihályi lelkipásztor ügyintézőként segített a lelkészhívásban. László Gábor nagydobosi lelkipásztort hívta meg a gyülekezet, így 1987. április 1-től ő lett a lelkipásztorunk.

1983-tól építkezések kezdődtek, amelyek gyülekezetünk tagja, Czibula Zoltán építész tervezésével valósultak meg. O községünkben és az ország több pontján is tervezett templomot, óvodát, iskolát, családi házakat és egyéb létesítményeket. A következő fejezetben olvashatjuk beszámolóját erről az időszakról.

Mindnyájuk lelkét arra indította az Isten, hogy menjenek el, és építsék fel az Úr házát.

Ezsdrás 1:5/b

Az albertirsai gyülekezet 100 éves múltjának a kívülállók számára is jól érzékelhető korszaka volt az elmúlt közel 20 éves időszak, melyet a gyülekezet anyagi erejét megpróbáló, létszámához képest megerőltető építkezések jellemeztek.

Mi, baptista hívők a többi keresztyén emberrel együtt valljuk és bizonyságot teszünk arról, hogy mind egyéni, mind közösségi életünkben megtapasztalói vagyunk Isten vezetésének és gondviselésének. Ezt láthattuk elődeink életében és ennek átélői lehetünk ma is.

Isten gondviselésének tekintjük, hogy 1983-ban eladó volt az imaházunk közvetlen szomszédságában lévő építési telek, melyet 140000 Ft-ért megvásároltunk és elterveztük, hogy a korszerűtlenné vált, felújításra váró lelkészlakás helyett egy újat építünk. A tervek elkészülte után 1984 augusztusában megkezdődhetett az építkezés.

Az Úr nevében elkezdett munka igei gondolata ez volt: „Ha az Úr nem építi a házat, hasztalan fárad ki építi azt!” A gyülekezet jól tudta, hogy milyen áldozatvállalásra van szükség és saját erőből csak több évre tervezett munkával valósítható meg az épület. Az áldozat jó kedvből, Isten iránti hálából fakadt, és ennek eredményeként több mint 800000 Ft anyagi ráfordítással és nagyon sok fizikai munkával elkészülhetett az épület. Néhány kivétellel a különböző szakmunkákat és segédmunkákat a gyülekezet tagjai végezték nagy szorgalommal, lelkesedéssel. Kiemelkedő volt a befejező munkák során László Gábor testvér helytállása, aki ebben az időszakban lett gyülekezetünk új pásztora.

Az épület megnyitása 1987. december 5-én volt, amikor hálaadással vehettük át Isten kezéből áldozatunk, munkánk gyümölcseként a korszerű, alápincézett és tetőtér beépítésű összkomfortos családi házat.

Alig fejeződött be az új lelkészlakás építése, 1988-ban újabb építési terv gondolatai érlelődtek. Az áldott emlékű elődeink példás áldozatával 1910-ben felépített imaház erősen leromlott. Az épület salakbeton falai, az ablakok és burkolatok olyan állapotba kerültek, hogy azok mielőbbi cseréje vált szükségessé. Már korábban is látható volt, hogy a kialakult helyzetben csak egy átfogó felújítás vezethet eredményre. Ezután egy alaposabb vizsgálatra került sor. Kikérve az egyházunkon belül működő Építési Bizottság – személy szerint ifj. Gere József testvér – véleményét is, az a döntés született, hogy készüljön egy olyan terv, amely magába foglalja az imaház teljes átépítését és korszerűsítését. Ez a javaslat a gyülekezet elé tárva jó visszhangra talált és e sorok írója kapta a megbízást a tervezési feladat elvégzésére.

A tervezési feladatot és az építkezés anyagi forrásainak megkeresését a gyülekezet egységes szívvel helyezte Isten kezébe, Tőle várva a segítséget és a vezettetést. Isten nem késett a válasszal, meghallgatta imádságainkat, bátorított és reménységet adott. 1990. április 22-én tanácskozás keretében a gyülekezet tagjai megismerték az elkészült terveket, megvitatás és véleményezés után a gyülekezet egyhangúlag döntött a megvalósításról.

A Biblia tanítására épülő gyülekezeti életünkben az úgynevezett hármas egységnek – igehirdetés, keresztség, úrvacsora – meghatározó szerepe van. A tervezés során fő szempontként került előtérbe a szószék, a bemerítő medence és az úrasztala elhelyezése. E hármas egységet elemenként növényi ornamentikákkal díszített kerámia burkolat teszi a hely szelleméhez méltóvá. A kerámia burkolat zsűrizett művészeti alkotás, Pannonhalmi Zsuzsa keramikus művész munkája.

A belső tér alakításában kiemelésre került az igehirdetést szolgáló szószék, ezzel hangsúlyozva az Ige központi szerepét. A légiesen könnyű fakereszt elhelyezése össz­pontosítja az igehallgató figyelmét az igehirdetésre és jelképesen az ég felé mutat.

Az istentiszteleti alkalmak azt az áhítatot és közösségi együttlétet kell, hogy jelentsék, amely mindenki számára egyértelmű és minden félreértéstől mentes. Ennek egyik fontos eleme a bemerítő medence elhelyezése. A lehatároló falak elrejtik a medencéből vizes ruhában kilépő hitvallót, ezzel megőrizve az ünnepi aktus méltóságát.

A medencéhez kapcsolódva a burkolt fal mögött külön női, illetve férfi öltözőt alakítottunk ki. Ez a helyiség többfunkciós, mely nem csak a bemerítéskor látja el feladatát, hanem a gyülekezeti gyakorlatba beillesztett szeretetvendégségkor is.

Az istentiszteleti alkalmak zavartalansága érdekében gyermekmegőrző épült üvegfallal. A sajátos baptista gyakorlatnak megfelelően kiegészítő és kiszolgáló, csoportos foglalkozásokra alkalmas helyiségek épültek.

Az épület külső megjelenésével is bizonyságot tesz a korábban lakóház-formába kényszerített bezártság feloldásáról, az előítéletektől felszabadított, nyitott gyülekezeti gyakorlatról.

Az építkezés történetéhez visszatérve: A gyülekezet ismét tudta, hogy erejét meghaladó :eladat előtt áll, mégis bízott Isten hatalmas erejében, hittel tekintve a jövő felé.

Megkezdődtek az előkészületek. Számot vetve anyagi erőinkkel, az építkezést 1991-ben kezdtük el és négy éves ütemezéssel valósítottuk meg.

Célgyűjtést szerveztünk. Jól tudtuk, hogy a magunk anyagi ereje kevés, de bíztunk Isten veretében, amelyet csodálatos módon tapasztaltunk az építkezés során.

Saját erőből, egyéni adományokból gazdálkodtunk. Rendkívüli módon tapasztaltuk a gyülekezetben kibontakozó áldozatkészséget. Isten mindig a növekvő feladatokhoz igazította az adakozást. Az első előkészületi évben 123 500 Ft volt az éves adományok összege. Az utolsó évre fokozatos növekedéssel 586 500 Ft-ra emelkedett. Hasonló módon történt ez a gyülekezeten kívüli adományokkal is. Az induláskor 21 500 Ft, a befejezés évében 170 000 Ft volt a gyülekezeten kívüli egyéni adományok értéke. Hálás szívvel fogadtuk az országos testvériség összefogásából adódó közel 1 millió forintos támogatást.

Az Űr az anyagi forrásokat is biztosította: lehetővé tette a kedvező feltételű kölcsönt. Dr. Viczián János testvér, akkori egyházelnökünk és munkatársai segítségével az IMÉKA (imaházépítési Kölcsönalap) részéről hosszú lejáratú kölcsönt kaptunk. Ez a segítség is a legmegfelelőbb időben érkezett.

Jóleső érzés volt tapasztalni, hogy kis közösségünk nagy építkezését a község is figyelemmel kísérte. Istentől rendelt munkánk segítéséhez emberi szívek nyíltak meg és adományozó Kezet nyújtottak. Tapasztaltuk az alberti és irsai evangélikus gyülekezetek testvéri segítségét és az Albertirsai Önkormányzat anyagi támogatását is.

Az anyagi áldozatok mellett nem kisebb jelentőséggel bírnak azok a kétkezi munkákban megnyilvánuló áldozatok, amelyek a négy év során segítették a falak emelkedését. A több ezer munkaóra, amely az évek során beépült az épületbe igen jelentős értéket képvisel. Csak néhány olyan területe volt az építkezésnek, amit külső szakemberek igénybevételével oldottunk meg, a többi mind saját kivitelezésben készült.

Csodálattal és hálával tölt el bennünket az, hogy az Úr olyan lelkipásztort helyezett gyülekezetünkbe László Gábor személyében, aki a munkák oroszlánrészét vállalva, hozzáértéssel, kétkezi munkájával jelentős mértékben hozzájárult a szépen kivitelezett épület megvalósításához.

Isten áldása legyen mindazokon, akik – nevük említése nélkül, de rájuk gondolva – bármilyen módon hozzájárultak az építkezéshez. Hiszem, hogy Isten szemében maradandót tetek. Ha a fizikai templom egyszer elbontásra kerül, az, amit Istenért, az ő ügyéért tettünk, az beépül a szemünkkel most még láthatatlan, de megmaradó és egyre nagyobbá épülő épületbe, melybe Isten vár mindannyiunkat.

Meri ti testvéreim szabadságra vagytok elhíva; szeretetben szolgáljatok egymásnak

Galata 5:13

1989-től a politikai, társadalmi és gazdasági változások gyülekezetünknek is nagyobb lehetőséget adtak a kívülállók közötti szolgálatra. Ebben az évben júliusban a Mikebudai kultúrházban evangélizáltunk. Részt vettünk 1989. augusztus 20-án, a község egyik központi helyén rendezett ökumenikus istentisztelet szervezésében. Többször tartottunk ruhagyűjtési akciót. Karácsony közeledtével tartós élelmiszereket vittünk a rászoruló albertirsai családoknak, amit nagy örömmel fogadtak.

1989-ben az európai baptista találkozón szolgált énekkarunkból néhány testvér, ezt megelőzően próbákat tartottak közösen három gyülekezet Monor, Ocsa és Albertirsa énekkarának részvételével. A konferencia résztvevői közül cg)⁷ angol énekkar és egy amerikai ifjúsági kórus is énekelt imaházunkban.

1989-ben és 1991-ben amerikai testvérek evangélizáltak nálunk. Ohio Államból 1990- ben egy amerikai fúvószenekar érkezett hozzánk.

1989-től két erdélyi baptista család telepedett le Albertirsán, ők hamar megtalálták helyüket közösségünkben, és azóta aktívan szolgálnak. Akkoriban alakult újjá a gyülekezet ifjúsági kórusa, Albertirsai Baptista Énekegyüttes (ABÉKE) néven.

1991. május 19-én, pünkösdvasárnap, tartottuk az utolsó istentiszteletet a régi imaházban. Az imaházépítés ideje alatt az istentiszteletialkalmakat az erre a célra átalakított, régi lelkipásztorlakásban tartottuk meg. A terem sokszor kicsinek bizonyult, mégis nagyon kedves alkalmakra, evangélizációkra emlékezhetünk vissza.

1993-1994-ben gyülekezeti napokat szerveztünk, amely változatos programjaival megmozgatta a fiatalokat és az idősebbeket egyaránt.

Missziós szolgálataink folytatódtak Érden, Nagydoboson, Nábrádon. Részt vettünk a sátormisszióban, Ocsán, Debrecenben, Komáromban. 1993-ban Erdélyben, a szatmárnémeti gyülekezetben nagy szeretettel fogadtak minket a testvérek, szolgáltunk közöttük, majd kirándultunk a környéken. Hazafelé a határon éjszaka megállítottak minket és megnézték a bőröndjeinket, de végül békén utunkra engedtek.

1995. március 25-26-án nagy ünnepség keretében nyitottuk meg felújított, impozáns imaházunk kapuit. A megnyitáson Révész Árpád egyházelnök, Győri Kornél főtitkár, Nemeshegyi Zoltán lelkipásztor hirdették az igét. A községünkben élő lelkészek köszöntéseket adtak át egyházaik nevében: a római katolikus Döbrössy Béla kanonok, Bárdossy Tibor irsai evangélikus, Roszík Mihály alberti evangélikus és Ágai Erzsébet református lelkészek.

Imaházunk megnyitására jelent meg helyi gyülekezeti lapunk, a Sáfár – Bánszki János kezdeményezésére -, az 1994-ben a gyülekezeti napokra összeállított kis programfüzet utódaként. A Sáfár azóta negyedéves folyóirat, 120 példányban jelenik meg. Gyülekezeti eseményekről tudósít, közli a gyülekezeti tagok írásait és többek között Szegedi Károly (1923-1968) verseit, aki itt élt közöttünk. Lapunkat postázzuk az ország több pontjára az érdeklődőknek.

A Baptista Teológiai Akadémián tanuló testvérek közül többen gyakorlatukat töltötték gyülekezetünkben a nyolcvanas évektől kezdve általában egy éves időtartamban: Bartos Zoltán, ifj.László Gábor, Eszes Zoltán, Varga Sándor, Rácz Lajos, Takács Sándor, Fazakas Gyula, Komáromi Tibor, Matuz József.

1996-ban képeslap készült az imaházról. Ez év pünkösd hétfőjén Monoron az általános iskolában gyülekezeti találkozón vett részt Albertirsa, Pilis, Monor, Ócsa testvérisége. Három évvel később Ócsán volt egy hasonló kezdeményezés az ócsai, albertirsai, dunaharaszti, monori, pilisi testvérek közreműködésével.

A zánkai jubileumi napokon, a hazai baptista misszió elindulásának 150. évfordulóján jelen voltak albertirsaiak is.

1997 szeptemberében a missziókerület lelkipásztorai tanácskoztak imaházunkban.

A gyülekezeti szolgálatok (Soltvadkerten, Nagykőrösön, Pestimrén, Vácott) mellett nyaranta egy napot a gyülekezet buszkiránduláson töltött együtt. Megnéztük Ópusztaszeren a Feszty körképet, Vácrátóton a botanikuskertet, a Parlamentet, a Gödöllői Grassalkovich kastélyt, a Pálvölgyi cseppkőbarlangot. Isten iránti hálára indítottak minket ezek az utak a látottakban való gyönyörködés és a közös élmények.

Izgatottan készültünk arra a nagy eseményre, amikor 1999. április 4-én a délelőtti húsvéti istentiszteletről TV-felvétel készült. Másnap vetítették az adást az MTVl-en.

1999 júliusában László Gábor lelkipásztort búcsúztatta gyülekezetünk nyugdíjba vonulása alkalmából.

Ezután egy több hónapos átmeneti időszak következett, amikor Kádár András nyugdíjas lekipásztor volt az állandó szolgálattevőnk, aki az időjárás viszontagságaival és a fáradtsággal nem törődve utazott hozzánk. Még további lelkészek és teológiai hallgatók színesítették szolgálataikkal vasárnapjainkat. Éreztük, ez nehéz időszak, és összefogásra van szükség.

2000. március 18-19-én, a meghívásnak eleget téve került sor Tenkely Béla lelkipásztori beiktatására.

2000 júliusában új elektromos orgonát vásárolt gyülekezetünk.

A Magyar Baptisták II. világtalálkozóján, Nagyváradon, 2000 augusztusában gyülekezetünkből tizenegyen vehettünk részt, amely felejthetetlen és igen áldásos volt.

A VISZ Gyermekevangélizációs Szövetség három hónapos tanfolyamának az alberti evangélikus vendégház adott otthont. A résztvevők közül többen látogatták istentiszteleteinket: a tanfolyam záró alkalmát imaházunkban rendezték meg.

Az építkezések mellett a „lelki ház”, vagyis a közösség építése is fontos szerepet kap gyülekezetünk életében. Jelenlegi taglétszámunk 67, a látogatókkal együtt 80-90 fő.

Vasárnap délelőttönként az istentisztelet az imaórával kezdődik. Délutánonként az igehirdetés előtt a gyülekezet tagjai kapnak lehetőséget a megszólalásra, verset mondanak, bizonyságot tesznek, énekelnek. Hétköznaponként pénteken este tartunk istentiszteletet. Lelkipásztorunk távollétében több testvér vállalja az igehirdetés szolgálatát.

Sokat énekelünk a Hit hangjai baptista énekeskönyv mellett „A hónap éneke” füzetekből, ami Búzás János és Czibula István által válogatott sok kedves régi és új éneket tartalmaz.

Minden évben együtt imádkozunk az ökumenikus imahéten evangélikus és református testvéreinkkel, kölcsönösen látogatva egymás templomait. Az aliánsz imahetet szintén évente tartjuk januárban.

Februárban rendszeresen evangélizációra hívogatjuk az ismerősöket, sokszor plakátok, meghívók segítségével. Márciusban hagyományosan női csendesnapot tartunk. Május elsején a pilisi dolinában kirándulunk a pilisi gyülekezettel együtt. Június végén, aratási ünnepélyen adunk hálát a gabonáért, ilyenkor az úrasztalát búzakalászból kötött jelképes kéve díszíti.

Augusztus 20-án rendszerint buszon utazik a gyülekezet a Tahi konferenciákra.

Ősszel a pilisi, a monori és az albertirsai gyülekezet egymást követő vasárnapokon tart hálaadó napokat. Az ünnepségeken hálaoltárt készítünk a felajánlott terményekből.

Minden év decemberében, egy adventi vasárnap délután azok a testvérek emlékeznek vissza bemerítésükre, akik kerek évfordulóra, 10, 20, 30 vagy akár 50 évre tekinthetnek vissza. Mindig jó együtt örülni, és hallgatni a bizonyságtételeket arról, hogy Isten gyermekei mellett áll az életük minden idejében.

Havonta az első vasárnapon az úrvacsorái istentiszteleten kenyérrel, és kis poharakban borral emlékezünk az Úr Jézus halálára.

Általában negyedévente tartunk gyülekezeti tanácskozásokat, melyen csak a bementett tagok vehetnek részt. Ekkor megbeszéljük a gyülekezet vezetősége által előkészített terveket és a következő időszak feladatait. Bármely gyülekezeti tag elmondhatja véleményét. Demokratikusan, szavazással döntünk a felmerülő kérdésekben.

Jelenleg az albertirsai körzetbe az Albertirsai és a Pilisi Baptista Gyülekezet tartozik. Hálásak vagyunk Istennek pilisi testvéreinkért, akik ebben az évben tavasszal ünnepelték az imaház építésének 75. évfordulóját. Évtizedek óta azért imádkoztak, hogy növekedjen a gyülekezet, és Isten meghallgatta őket: az utóbbi tíz évben kétszeresére nőtt a taglétszám. Erdélyből több család költözött Pilisre, akik aktívan szolgálnak a közösségben. Reménységre ad okot a sok fiatal és a felnövekvő gyermekek az egyébként 44 tagot számláló testvériségben. A fiatalok lelkesen szervezik az ifjúsági programokat. A vasárnapi iskolások két csoportban vesznek részt a bibliaköri foglakozásokon.

A körzet lelkipásztora mindkét gyülekezetben feladatokat lát el. Pilisen vasárnap kora délután és szerdán este tart istentiszteletet valamint minden hónap második vasárnapján Pilisen oszt úrvacsorát. Vasárnap délelőttönként a gyülekezeti igehirdetők vállalják a szolgálatot. Pilisen Szilágyi József a gyülekezetvezető.

Az albertirsai gyülekezet száz éves jubileumának megünneplésére készülve 2000-ben megalakult egy jubileumi bizottság, melynek feladata a centenáriumi ünnepségek szervezése. Gyülekezetünkben megrendítő események történtek, amelyek a jubileumi előkészületeket is érintették: az Úrhoz költözött Bánszki János (1958-2000) testvér, aki sokat tevékenykedett a történelmi források keresésében és ennek a könyvnek az egyik ötletadója volt. A jubileumi bizottság vezetője, Búzás Mihály (1925-2001) testvér a mennyei hazába távozott.

Tenkely Béla lelkipásztor vezetésével és a gyülekezeti tagok példás összefogásával sikerült összegyűjteni történelmünk itt leírt eseményeit.

A mozaikok egy egész, rendkívül színes képpé álltak össze, amelyben megcsodálhatjuk Isten szeretetét ennek a gyülekezetnek az életében és kegyelmét, mellyel sok próbán át megtartotta az ő népét. Az övé legyen a hála és a dicsőség ezért.

Jubileumi kiadványunkban nincs lehetőségünk arra, hogy minden szolgáló testvért megemlítsünk név szerint. Hálásak vagyunk Istennek azokért az imádkozó férfiakért és nőkért, akik a gyülekezetünkben nem látványosan, hanem csendesen és alázattal szolgáltak. Rá­juk emlékezünk.

Mi, kései utódok szeretnénk kihasználni azokat a lehetőségeket, amelyeket Isten megmutat az elődeink példáján keresztül. A múlt tükrén át a jelenben kell szolgálnunk szeretettel a gyülekezeten belül egymás felé és a kívülállók iránt is.

Imádkozunk Istenhez nagyközségünk lakosaiért, hogy⁷ közülük minél többen megismerjék azt az isteni gondviselést, amit mi is tapasztalunk.

„Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete!” Zsoltárok 118:1.